Fogyasztói panaszok az elektronikus szolgáltatások ellen


Tavaly az elektronikus kereskedelemmel és a közüzemi szolgáltatókkal szemben érkezett az országos átlagnál jóval több kifogás a fogyasztóktól, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság fokozottabban ellenőrzi ezeket a területeket 2012-ben - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Békéscsabán.
A főigazgató kiemelte: a fogyasztóvédelmi stratégia fokozottan védi a kiszolgáltatott rétegeket, a fiatalokat az alkoholos és dohányipari termékektől, a nyugdíjasokat az utazással egybekötött termékértékesítéstől.
Pintér István
kifejtette: a hatóság kiemelt feladata a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, a hatékonyabb fogyasztóvédelmi ellenőrzéseknek köszönhetően 2011-ben nem kerültek veszélyes termékek a magyar háztartásokba. A sajtótájékoztatón Pintér István felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság fogyasztóbarát embléma programot dolgoz ki a vállalkozásoknak, a védjegy megszerzésének feltételeit a szabadalmi hivatallal együttműködve alakítják ki.