Közélet

Selmeczi: nincs hiány a nyugdíjkasszában

Selmeczi: nincs hiány a nyugdíjkasszában

2011. december 21., szerda
Selmeczi: nincs hiány a nyugdíjkasszában

A nyugdíjkasszában szó sincs hiányról - jelentette ki a szocialista Korózs Lajos szavaira válaszolva Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra kérte az MSZP elnökségi tagját, hogy "hagyjon fel valótlan állításaival".

Korózs Lajos

szerda délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártjuk a strasbourgi bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordul a magán-nyugdíjpénztárak ügyében. A politikus bemutatott egy, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁAK) honlapján megtalálható táblázatot is. Szavai szerint ott egy „excel táblán számolnak el a nyugdíjvagyonnal”, amiből mintegy 180 milliárd forint hiányzik. Úgy fogalmazott, hogy közgazdászok véleménye szerint, az év végére ez az összeg „akár a hatszázmilliárd forintos vagyonvesztést is elérheti”.

Selmeczi Gabriella

válaszában azt írta, hogy az MSZP Korózs Lajossal az élen "folyamatosan a legaljasabb módon járatja le Magyarországot". Szavai szerint a szocialista politikusnak "a matematika vélhetően nem tartozik az erősségei közé, hiszen szó sincs hiányról a nyugdíjkasszában". Hozzáteszi, hogy amennyiben a képviselő nincs tisztában számviteli alapfogalmakkal, és képtelen egy excel táblázatot értelmezni, "úgy kérjük, hagyjon fel valótlan állításaival". A szóvivő hangsúlyozza, hogy a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer minden évben egy százalékkal emelte az államadósságot, és a befizetett tagdíjak 6-8 százaléka "vándorolt a pénztárak zsebébe". A fideszes politikus szerint bizonyított tények alapján látható: a magánnyugdíj-pénztár tagok vagyonát rendkívül felelőtlenül kezelték és az sohasem volt biztonságban. Selmeczi Gabriella hozzáteszi, ezt támasztja alá az is, hogy a pénztárak, tagdíjakból levont működési költsége akár négy-ötszöröse volt az állami nyugdíjrendszer működési kiadásainak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.