Közélet

Női dolgok – gong, szavak és tánc a Megyeházán + FOTÓK

Női dolgok – gong, szavak és tánc a Megyeházán + FOTÓK

2011. december 2., péntek
Női dolgok – gong, szavak és tánc a Megyeházán + FOTÓK

„A nők testi-lelki egészsége a mai korban” címmel rendezett a Fidesz Csongrád Megyei Női Tagozata ingyenes szűrővizsgálattal, termékbemutatókkal, művészeti kiállítással és spirituális gongjátékkal fűszerezett kerekasztal-beszélgetést pénteken.

Az est alaphangját szó szerint és átvitt értelemben is a maGong együttes zenés relaxációja adta meg. A gongokkal keltett hangfürdőt követően, kellő hangoltsággal kezdtek bele a hölgyek a beszélgetésbe, melynek központi témája az egészség volt. A Megyeháza Csongrád-terme előtt ingyenes szűrővizsgálat és termékbemutatók fogadták a lányokat, asszonyokat. A háziasszony,

Pocsai Blanka

önkormányzati képviselő, a Fidesz női tagozatának megyei elnöke mielőtt felszolgálta volna a lélekmelengető, versekkel és tánccal fűszerezett menüt, köszöntőjében összefoglalta a rendezvény célját. A politikus szerint ezek a közéleti esték egyrészről visszaadhatják a politikumtól megtépázott közszereplés fogalmának méltó ruháját, másrészről példát mutathat összefogás terén is, hiszen az estet a Közéleti Kávéház programjai közé is beillesztette

Szondi Ildikó

, az MSZP képviselője, aki részt vett a rendezvényen is. „Ez az összefogás azt közvetíti, hogy közös és jó ügyek mentén össze kell fogni, s mi, nők össze tudunk fogni” – fogalmazott a Pocsai Blanka.

Fizikai erőnlét mellé lelki egyensúly

A beszélgetést Berente Tímea, az Egészség Bár vezetője moderálta, s a női dolgokról kérdezte Bullás Mária spirituális festőművész, költőnőt, Jezsoviczki Sarolta tánctanár, orientálisfolklór- és show-hastáncoktatót, illetve Ványai Évát, az ESZI főigazgatóját, aki orvosként elsőként szólhatott a nők és az egészség kapcsolatáról. „A nőknek különösen vigyázniuk kell magukra, hiszen ők anyaként a gyerekeket nevelik, az egész családot etetik. Már lány korunkban is oda kell figyelnünk arra, hogy minél egészségesebben éljünk, hiszen a magzat bennünk, a testünkben fejlődik majd. Később pedig a mi felelősségünk, hogy főztünkkel tápláló, tiszta ételeket adhassunk. De épp ilyen fontos a szellemi aktivitásunk megőrzése is” – mondta el Ványai Éva, akihez csatlakozott Bullás Mária, és kiemelte, hogy bizony a nők kiválasztott szerepben vannak: életet tudnak adni. „Hiába van fizikai erőnlétem, ha számos lelki teher nyomaszt, több segítség kell a társadalomtól nekünk nőknek e terhek feldolgozásához” – így a festőművész hozzátéve, hogy a nő a „szeretetfelelős” is, szeretve az egész család békéjét, nyugalmát meg tudja adni.”Nem mérhető az a plusz, amit egy nőnek a harmónia megtalálása jelent” – emelte ki.

Tánc és a piac

Jezsoviczki Sarolta saját történetén keresztül mutatta be az anyaságot mint a testi-lelki egészség egyensúlyát, ami bizony gyakran billeghet. A tánctanárnál a két szüléséhez kapcsolódó csalódásai gondolkodtatták el először. Anyacsoportot alapítottak kismamatársaival, és ő mások segítésén keresztül beszélte ki magából is problémáit, gyógyítgatta saját lelkét. „A tánc egy mozgással létrejövő szabad energiaáramlás, egy testi-lelki felfrissülés, és mivel én orientális táncokat is tanítok, a különböző blokkokat is sikerült feloldanom e mozgással” – mesélt a táncról is Jezsoviczki Sarolta. Szóba került még az estén, hogy a mozgásszegény életmód is sokat rontott a nők egészségi állapotán, szükséges az életmódváltás, a rendszeres mozgáshoz a helyes táplálkozást kell párosítani. Ványai Éva szerint ehhez első lépés lehet, hogy tudatosan vásároljunk élelmiszert, ne tartósítókkal, aromákkal teli ételeket fogyasszunk, járjunk inkább piacra, ahol magyar termelőktől vehetünk igazi ételeket, alapanyagokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.