Közélet

Mindenki karácsonya Dorozsmán + FOTÓK

Mindenki karácsonya Dorozsmán + FOTÓK

2011. december 20., kedd
Mindenki karácsonya Dorozsmán + FOTÓK

Kicsinek bizonyult a dorozsmai művelődési ház, annyi környékbeli gyűlt össze, hogy finom ételekkel és italokkal, a gyerekek ünnepi műsorával és Wolf Kati koncertjével közösen készüljenek az ünnepekre.

Teával, forralt borral és sült tökkel fogadták a dorozsmai művelődési ház udvarán a vendégeket, később pedig sült gesztenye és ízletes egytálételek közül válogathattak a dorozsmaiak. A művelődési házban egy tűt sem lehetett leejteni, a létesítmény befogadóképességét jóval meghaladta az érdeklődők száma. Szerencsére a szervezők számítottak a tömegre, az udvaron kivetítőn lehetett nyomon követni a színpadi produkciókat. „Nagyon fontos közösségépítő rendezvény a kiskundorozsmaiak életében az ünnepi készülődés idején megrendezett Mindenki karácsonya” – vallja

Kosik Dénes

(Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. Hozzátette, a településrész életében nem mindennapos az sem, hogy olyan híres énekes érkezik a körükbe, mint

Wolf Kati

. „A lakosok egész éves együttműködését szeretnénk ezzel a rendezvénnyel megköszönni” – nyilatkozta portálunknak a városrész másik képviselője. Mihálffy Béla úgy látja, a dorozsmaiak igénylik az ilyen rendezvényeket, hiszen jól összekovácsolódott közösség él itt, akik szívesen vesznek részt akár segítőként is minden programon. A térség fideszes országgyűlési képviselője,

Nógrádi Zoltán

kiemelte, egy családi ünnepet is meg lehet élni közösségben, amit jól példáznak a dorozsmaiak összetartásukkal, aktív részvételükkel. Nógrádi úgy látja, a gazdasági válság, a problémák nem nyomhatják rá bélyegüket a karácsonyra. „Egy bölcs írásban az olvasható, hogy a karácsony nem más, mint a jóisten válságkezelése. Mert ekkor ki tudjuk iktatni a mindennapi élet összes gondját-baját. Bármilyen nehézségekkel kellett megküzdeni az év folyamán, karácsonykor egy pillanatra a gyertya fényében ez el tud tűnni. Ilyenkor csak a család van, akik körülülik az asztalt” – fogalmazott.

A korábbi években a nagycsaládosoknak, rászorulóknak rendeztek karácsonyi ünnepséget Dorozsmán. Ezen változtattak idén a szervezők, most minden helybélit meghívtak a keddi rendezvényre. „Azok, akik itt fűtik a kemencét, sütik a gesztenyét vagy teát és ételt kínálnak, egytől egyig társadalmi munkában teszik ezt. Ez a megfizethetetlen, amikor van egy csapat, akik jönnek és segítenek. Ez a lemondás az, ami az ünnepet azzá teszi, ami annak valódi lényege” – vallja Hajdú Géza, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója. A színpadon először az óvodások műsorát tekinthették meg az egybegyűltek, majd a Jerney János és az Orczy István Általános Iskola diákjainak produkciói következtek. Az Eszterlánc Néptánccsoport tagjai is megmutatták tehetségüket és ügyességüket, Szélpál Szilveszter és Dorotka Szilvia jóvoltából pedig népszerű operett részletek is felcsendültek. Az est fénypontja természetesen Wolf Kati koncertje volt, zárásként pedig tűzzsonglőrök káprázatos bemutatóját láthatták az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.