Megalakult a VMSZ belgrádi helyi szervezete


Húsz taggal megalakult szerdán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) első, Vajdaságon kívüli helyi szervezete, méghozzá Belgrádban.
A tagok közül 16-an nem magyar nemzetiségűek és nem is magyar származásúak. Az alakuló ülést követően megtartott sajtóértekezleten - amelyen a belgrádi szerb média szép számú képviselője volt jelen -
Nebojša Marjanović
, a VMSZ belgrádi szervezetének újonnan megválasztott elnöke elmondta: az a tény, hogy olyan emberek kezdeményezték a VMSZ belgrádi szervezetének megalakítását, akik nem magyar nemzetiségűek, hanem történetesen szerbek, azzal magyarázható, hogy ezek az emberek azonosulni tudnak a VMSZ céljaival és új színt szeretnének vinni a szerb politikai palettára. Marjanović hangsúlyozta, hogy a helyi szervezet tagjai között olyan szerb nemzetiségűek is vannak, akik az utóbbi években is a szerb-magyar kapcsolatok ápolásán, a két nép együttműködésének elmélyítésén fáradoztak. A szervezet elsősorban a Belgrádot foglalkoztató kérdésekre összpontosít: az emberek szociális védelmére, az egészségvédelemre és az igazságszolgáltatásra. „A szervezet tevékenységének egyik célja a nemzetek közötti kapcsolatok, a kultúrák sokszínűségének ápolása, annál inkább, mert ezek európai és civilizációs értékek is" - fogalmazott a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke. Az alapszervezet a VMSZ alapszabályzatát és programját tekinti irányadónak, de a helyi politikai életben függetlenül fejti ki tevékenységét, az üléseket pedig szerb nyelven tartják a szervezet székhelyén, amely Belgrád Dorćol negyedében, a Dusan Cár utcában található. Belgrádban körülbelül kétezerre tehető a magyar nemzetiségű lakosok száma.