Közélet

Elutasítja a Jobbik a munka törvénykönyvéről szóló megállapodást

Elutasítja a Jobbik a munka törvénykönyvéről szóló megállapodást

2011. december 4., vasárnap
Elutasítja a Jobbik a munka törvénykönyvéről szóló megállapodást

Elutasítja a Jobbik a három szakszervezeti konföderáció és a kormány által az új munka törvénykönyvéről aláírt megállapodást - közölte Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.

Az ellenzéki politikus közleményében azzal indokolta a Jobbik álláspontját, hogy szerinte a konföderációknak "a több száz elfogadhatatlan pontból" csak egyet sikerült javítaniuk, cserébe viszont "eladták a lelküket", és legitimáltak egy olyan törvényjavaslatot, amely nem háromoldalú, kompromisszumos egyeztetések eredménye, és nem egyezik a nemzetközi joggal.

Bertha Szilvia

szerint a megállapodás ellenére a törvény kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat, ugyanis szinte egy olyan passzus sincs benne, amely védelmet adna nekik, a megmaradt munkavállalói jogokért pedig gyakorlatilag a szakszervezeteknek sem lesz érdemi lehetőségük fellépni. Mint fogalmazott, az érdekképviseletek "szájjártató gittegyletté" válnak. A megkötött egyezség jól mutatja, hogy egyes szakszervezeteknek mi a fontosabb: az öncélú lét biztosítása vagy a valódi munkavállalói érdekvédelem - írta a jobbikos képviselő. A kormány pénteken kötött megállapodást az új munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.