Közélet

A Demokratikus Koalíció kiáll Juhász Ferenc mellett

A Demokratikus Koalíció kiáll Juhász Ferenc mellett

2011. december 17., szombat
A Demokratikus Koalíció kiáll Juhász Ferenc mellett

A Demokratikus Koalíció (DK) kiáll Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mellett, és nemmel fog szavazni a mentelmi jog felfüggesztésére - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szombaton az MTI-vel.

Olyan ügyben kérik ki

Juhász Ferenc

MSZP-s politikust, amelyben semmiféle törvénysértés nem történt - írta közleményében a politikus. A DK szerint ezzel "ismét bebizonyosodott, hogy az ügyészség a Fidesz felügyelete alatt áll", a Fidesz és "bóvlikormánya", folytatja a politikai ellenfél kriminalizálását - fogalmazott. A Magyar Nemzet szombati számában írt arról, hogy az ügyészség kérte Juhász Ferenc MSZP-s parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, és ha az Országgyűlés kiadja őt, akkor a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett „luxuslakásügyben”. A lapnak

Budai Gyula

elszámoltatási kormánybiztos azt mondta: jövő kedden tárgyalja a parlament szakbizottsága a szocialista képviselő mentelmi ügyét, a mentelmi jog felfüggesztéséről a testület döntése alapján december 23-án szavazhat a parlament. Budai Gyula azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő honvédelmi miniszterként hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követhetett el, hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak - írta a lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.