A 2004-es „önkéntes Trianonra” emlékeztek + FOTÓK



A 2004-ben lezajlott, a kettős állampolgárságról szóló eredménytelen népszavazásra emlékezett a Trianon kopjafánál Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház. A sokak által második, „önkéntes Trianonnak” nevezett esemény kapcsán Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke azt mondta, december 5-e ma a magyar szolidaritásról szól.
A megemlékezés résztvevőit
Zakar Péter
köszöntötte. Mint a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke fogalmazott: az a folyamat, ami elindult a magyar nemzet egyesítése kapcsán, arra ad lehetőséget valamennyiünknek, hogy ne a kudarcokra emlékezzünk, hanem azt a folyamatot lássuk elsősorban, hogy 1990 óta a magyar társadalomban, politikai és kulturális életben megerősödött a nemzeti összetartozás tudata, és ehhez igyekszik hozzájárulni Csongrád Megye Önkormányzata is az ilyen rendezvényekkel. 2004. december 5-re sokan úgy emlékeznek, mint a második, „önkéntes Trianonra” - ezt már
Toró T. Tibor
, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke mondta a megemlékezésen. Mint az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke kifejtette, erről a napról nem szabad megfeledkezni, annak ellenére sem, hogy gyógyírt jelent a történtekre az új magyar alaptörvény, a június 4-re meghirdetett összetartozás napja, és a kedvezményes honosítási eljárás lehetősége is.