150-en tesznek állampolgársági esküt Vásárhelyen


December 03-án közel 150 határon túl élő magyar tesz állampolgársági esküt Hódmezővásárhelyen, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A 11 órakor kezdődő ünnepségen Kószó Péter alpolgármester mond beszédet.
Közel 150 határon túl élő magyar tesz állampolgársági esküt Hódmezővásárhelyen december 03-án. A főként a vajdasági Szenttamásról, Zentáról, Topolyáról, Nagybecskerekről, Torontálvásárhelyről, Szabadkáról, Óbecséről, Péterrévéről, Csókáról, Újvidékről és Magyarkanizsáról, illetve az erdélyi Marosvásárhelyről, Temerinből, Aradról, Temesvárról, és Nagyszalontáról érkező magyarok az állampolgársági esküt a Polgármesteri Hivatal Dísztermében teszik. A 11 órakor kezdődő ünnepségen Kószó Péter alpolgármester mond beszédet, verset mond Benkő László, hangszeren Borsos Annamária zongoraművész és Zoltán Péter klarinétművész játszik. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2004. december 5-i népszavazást követően határozatban rögzítette: kérelemre tiszteletbeli polgárává fogad minden határon túl élő magyart. A felhívásra rengetegen jelentkeztek, néhány éven belül mintegy 20.000 tiszteletbeli polgára lett az alig 50 ezres alföldi városnak. A 2010. évtől egyszerűsített honosítási eljárás során kaphatnak állampolgárságot a határon túl élő magyarok. Hódmezővásárhely önkormányzata ekkor levélben fordult valamennyi Tiszteletbeli Polgárához, testvérvárosaihoz, amelyben tájékoztatást adott és segítséget ajánlott az egyszerűsített honosítási eljárás lefolytatásához. A városban 2010. június 4-én közel 80, augusztus 20-án közel 400, október 23-án pedig szintén közel 400 határon túl élő magyar tett állampolgársági esküt.