A Belmondo Szegeden is bemutatja új nagylemezét



Tizenkét új szerzeménnyel és egy meglepetés dallal november végén jelenik meg a Belmondo negyedik stúdióalbuma. A rajongók péntek este Szegeden a JATE Klubban az új felállású zenekarral közösen ünnepelhetik meg a friss lemezt.
Hosszú hónapok munkája után elkészült a Belmondo zenekar legújabb - sorban negyedik – stúdióalbuma. A Mikor című lemez november 23-án jelent meg, azóta már elérhető az iTunes-on is. – Tizenhárom dal szerepel az új lemezen. Négy szerzeményt már ismerhet a közönség, hiszen a Mikor, a Végre itt a várva várt, a Nőj már fel és a Süt rám a nap már hónapok óta megy a rádiókban, sőt az utóbbit az MR Szimfonikusokkal is átdolgoztuk. Ezeket a számokat a koncerteken már játszottuk, de nyolc olyan felvétel is lesz, amelyeket sohasem adtunk még elő a stúdión kívül. A rajongók egy meglepetést is találnak a Mikor albumon, mert újra felvettük az Egyedül című, régi dalomat, amit még a Nyers együttessel készítettünk. Annak idején nem voltunk elégedettek a hangzással, ezért most úgy játszottuk fel ezt a számot, ahogyan mindig is szerettük volna. Remélem, hogy a régi Nyers-rajongóknak is tetszeni fog – mondta
Czutor Zoltán
, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere.
Új klip és egy decemberi szegedi koncert
Az új albumhoz elkészült a következő videóklip, amely már látható a YouTube videómegosztón.
– A Nőj már fel című számhoz a nyári fesztiválokon készült felvételeket használtuk fel. Ezzel a klippel búcsúzunk el barátainktól és volt zenésztársainktól,
Temesi Bertalan
basszusgitárostól és
Pulius Tamás
billentyűstől. Az új lemezre három dalt még velük rögzítettünk, ám a többi számban már a két új tag,
Domján Gábor
basszusgitáros és
Koltay Kurszán
zongorista játékát hallhatja a közönség – mondta Czutor Zoltán. A Belmondo november 30-án a budapesti Morrison’s Közgázban ünnepelte meg a Mikor című lemez megjelenését. Előtte november 18-án a debreceni Unplugged Clubban közösen lépnek fel az Anna and The Barbies zenekarral, utána pedig ma este a szegedi új JATE Klubban a Honeybeast is csatlakozik Czutorékhoz és Annáékhoz. További információ