Közélet

Egészségnap a romáknak + FOTÓK

Egészségnap a romáknak + FOTÓK

2011. szeptember 20., kedd
Egészségnap a romáknak + FOTÓK

Egészségnapot tartottak szűrővizsgálatokkal a cigány kisebbségnek az Alsóvárosi Kultúrházban a hétvégén. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni, hiszen nagy volt az érdeklődés, és az igény a vizsgálatokra.

A Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és az „Elszalasztott 1000 év” Független Cigány Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület pályázati pénzből és a Megyei Vöröskereszt közreműködésével valósította meg a programot.

Nagy Mihály

önkormányzati elnök kifejtette, hogy ez az esemény kapcsolódik ahhoz a folyamathoz, amellyel a hátrányos helyzetű romákat szeretnék bevonni minél több közösségi, rekreációs és egészségmegőrző programba, legutóbb szintén pályázati pénzből sikerült több mint 50 főt a sziksóstói fürdőbe elvinni

egy családi napra

.

Testzsírszázalék és testtömegindex

„A Szegedi Roma Önkormányzattal közösen szerveztük meg ezt a napot az esélyegyenlőség jegyében – mondta el portálunknak

Gera Katalin

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Egészségfejlesztési osztályvezetője. „A rendezvény helyszínén kivitelezhető méréseket végeztünk pulzus-, vérnyomásmérés, testzsírszázalék-, testtömegindex meghatározással. Azért van nagy jelentősége mindennek, mert tudjuk, hogy van az úgynevezett gyilkos négyes, amibe beletartozik az elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas vérzsír szint, és ezekkel a mérésekkel kiszűrhetőek bizonyos rizikófaktorok. Sajnos sok kóros értékkel találkoztunk. Jelenleg a szakmai állásfoglalások szerint a normál vérnyomás felső határértéke 130/80-85 higanymilliméter. A rendezvényen megjelentek közül több személynek volt ezen határérték fölött a vérnyomása, akadt, aki nem is tudott róla, másoknál pedig az eddig szedett gyógyszerek már nem bizonyultak elégségesnek. Persze az is elképzelhető, hogy nem a megadott dózisban és rendszerességgel történt a gyógyszerek szedése. – mesélt a tapasztalatokról a szakember. A szűrések mellett kis csomagot is kaptak a résztvevők, mosóporral, öblítővel, szappannal, papír zsebkendővel, fogkefével, fogkrémmel, habfürdővel. Az eseményen egyébként több mint százan vettek részt.

Helyes táplálkozás: sok zöld, semmi csipegetés

„Minden résztvevő kapott egy adatlapot, amin feltüntettük az eredményeit. Később ehhez a laphoz tudja majd mérni a változásokat. A beszélgetések során kiderült, hogy a táplálkozásnál van a legnagyobb probléma. Napi három étkezés két kiegészítő étkezés lenne a legoptimálisabb. Köztük pedig semmi, illetve csak folyadék, csapvíz vagy ásványvíz. Csakhogy ezzel szemben általános jelenség a csipegetés, egy kis csoki délelőtt, némi édes keksz stb. Ráadásul nem mindegy milyen arányban kerül a szervezetünkbe fehérje, zsír, szénhidrát. A legújabb szakmai kutatások azt mondják, hogy minél nagyobb a zöldségek aránya, annál ellenállóbb lesz a szervezet, és csökken a rákos sejtek kialakulásának az esélye is. Tehát sok-sok zöldséget kell a tányérunkra pakolni” – így a szakember, aki kitért a rendszeres testmozgás jelentőségére is. Mint elmondta, azt szokták mondani, főleg kisebb településeken, hogy egész nap mozognak, nem értik mi a gond. De egy sporttevékenység például akkor éri el a zsírégető hatását, ha egy huzamban 45-50 percig folyamatosan végezzük az adott mozgástevékenységet. Az előbb említett mozgások meg nem ilyen jellegűek voltak. A szervezet ugyanis legalább 35 perc intenzív mozgás után kezdi mobilizálni a zsírokat, ekkor lehet fogyni. Gera Katalin hangsúlyozta, hogy nagy szükség van ezekre a szűrésekre, éppen ezért a cigány önkormányzattal közösen igyekeznek majd rendszeres időközönként, fél évente, évente szervezni ehhez hasonló egészségnapot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.