Közélet

Vádemelési javaslat őssejtügyben

Vádemelési javaslat őssejtügyben

2011. augusztus 5., péntek
Vádemelési javaslat őssejtügyben

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az őssejtbotrány néven elhíresült büntetőügy nyomozását - értesült a Magyar Nemzet.

A napilap úgy tudja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) július 26-án befejezte az iratismertetést, majd vádemelési javaslattal fordult a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályához. A nyomozó hatóság emberi test tiltott felhasználása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolja az ügy kilenc gyanúsítottjának elmarasztalását, akik között három amerikai és egy ukrán állampolgárságú személy is van. A Magyar Nemzet információi szerint az érintettek között szerepel többek között

Pákh Imre

műgyűjtő,

Fásy Ádám

műsorvezető,

Seffer István

plasztikai sebész,

Natalia Karnikova

biológus és

Julij Baltaytis

professzor is. Az NNI tájékoztatása szerint egy amerikai állampolgárságú személy "megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy magyar irányítású őssejtkutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika szervezésében, anyagi ellenszolgáltatás fejében 2007-től őssejtkezeléseket végzett". A szóban forgó személy valószínűleg

Julij Baltaytis

professzor. A rendőrség közölte, hogy a kezelésekhez szükséges dózisokat egy ukrán állampolgárságú nő készítette el (feltehetőleg Natalia Karnikova) - írja a napilap. Az érintettek a kezelésekért általában ötmillió forintot fizettek. A gyanúsítottak egy részét a hatóság 2009 nyarán a Nyírő Gyula Kórházban érte tetten, majd ezt követően a rendőrök számos helyen házkutatást tartottak és tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A rendőrség összesen 37 kezelt személyt, illetve azok hozzátartozóját hallgatta ki - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.