![Carvajal megalázta a spanyol miniszterelnököt az ünnepi fogadáson! + videó](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17409156_auto_resized.jpg?ver1)
A Népszabadság úgy tudja, hogy befejezte munkáját és kilenc pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a devizahitelesek problémáinak megoldására az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének Szekeres Imre vezette szakértői csoportja.
A lap szerint a csomagban egyebek mellett az szerepel: legkésőbb szeptember végéig hozzák létre az állami eszközkezelőt, amely azok számára jelenthet elsődleges megoldást, akiknek nemcsak a lakáshitel-törlesztéssel, de a közműdíjak befizetésével is gondjaik vannak. Állami bérlakások biztosítását is szorgalmazzák, a még fizetőképességgel bíró, de a megemelkedett törlesztéseket fizetni nem tudó adósok számára pedig - a bankok által létrehozott - közös ingatlanalapot javasolnak, amelyben a tulajdonjog egyfajta bérleti díjjá alakulna át. A lap úgy tudja, az MSZP ismét kezdeményezni fogja a magáncsőd bevezetését, a csomag egy pontja pedig szorgalmazza, hogy a munkáltatók önkéntes alapon vállalhassák át dolgozóik hiteltörlesztésének 180 forint/frank feletti részét, úgy, hogy azután nem fizetnének járulékot és költségként elszámolhatnák. Javasolják azt is, hogy kezdődjenek tárgyalások a banki oldal képviselőivel többek között annak kiderítésére: mi indokolja, hogy a devizahitelesek banki költségeit devizában állapítják meg forint helyett - írta a Népszabadság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.