Közélet

Merkel a koszovói kérdés megoldását sürgeti

Merkel a koszovói kérdés megoldását sürgeti

2011. augusztus 23., kedd
Merkel a koszovói kérdés megoldását sürgeti

Angela Merkel német kancellár Szerbia EU-csatlakozásának feltételeként a koszovói kérdés megoldását, a reformok végrehajtását és a koppenhágai feltételek teljesítését szabta meg. Mindeközben a kancellár megdicsérte Szerbiát az utolsó két hágai vádlott, Ratko Mladić és Goran Hadžić elfogásáért, ám azt is hangsúlyozta, hogy a régió országainak felül kell emelkedniük a kilencvenes évek háborúiban elszenvedett sérelmeken, a fennálló problémákat pedig meg kell oldani, áll a Belgrádból továbbított hírügynökségi jelentésekben, melyekre a Vajdaság.ma hírportál is hivatkozik.

Az AFP szerint a német kancellár az EU-tagjelölti státus elnyerését közvetlenül Szerbia és a szomszédos országok közötti viszonyok rendezésétől tette függővé. Az AFP tudósítója úgy véli, a

Merkel

által támasztott feltételek jelentik a hivatalos Belgrád számára a békát, amit le kell nyelni, holott Szerbia abban reménykedett, hogy a hágai vádlottak elfogása és a politikai reformok végrehajtása elegendő lesz ahhoz, hogy az idén legalább megkapja a tagjelölti státust. “Belgrád még azt is megpróbálta, hogy a tagjelöltséggel egyidejűleg a tárgyalások kezdetének időpontját is kitűzzék, de ezek a tervek most nyilván dugába dőltek Merkel feltételeivel”, állapította meg az AFP. Az olasz Ansa úgy értékelte, hogy az EU szeretné a nyugat-balkáni országokat is a keretein belül tudni, s a német kancellár szavait idézi, aki azt mondta, hogy a régióban nem lesz teljes megbékélés, míg valamennyi ország nem válik az EU tagjává. A Reuters

Boris Tadić

szerb elnök szavait emelte ki, aki eltökélt a nyugat-balkáni konfliktusok megoldásában, de a problémák megoldását saját elveinek tiszteletben tartása mellett kívánja elérni. Tadić, tudósít az AP, a „rugalmas és kreatív” megoldások mellett kötelezte el magát, amelyek mindenki számára elfogadhatók. A hírügynökség idézte a szerb elnök szavait, miszerint Szerbiának nincsenek olyan illúziói, hogy konfliktusokkal beléphet az EU-ba. „Szerbia megoldásokat akar, nem befagyasztott konfliktusokat”, szögezte le Tadić az amerikai hírügynökség szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.