Értéktelen ingatlanok a Vajdaságban


A vajdasági lapokban megjelenő ingatlan hirdetésekből ítélve még sohasem volt ekkora túlkínálat lakásokból és házakból a tartomány falvaiban, mint mostanában - olvasható az Újvidéken megjelenő Dnevnik című lapban.
Tulajdonképpen nemcsak a Vajdaságban, hanem Szerbia-szerte található sok olyan jól felszerelt, melléképületekkel ellátott családi ház, amelyhez még öt-hat hektár föld is tartozik, és tulajdonosaik 5.000 és 8.000 euró közötti áron kínálják az ingatlant megvételre. A Dnevnik a bánsági Kikindától húszegynéhány kilométerre fekvő Padé falut említi példaként. A településnek van vegyesboltja, iskolája, katolikus és pravoszláv temploma - és olyan háza is, amely még 1.900 euróért sem kelt el, legalábbis eddig.
Pár százezres összegért sem kelnek el
„Pedig 700 négyzetméteres telken fekvő két szoba-konyhás házról van szó, felújított tetővel, melléképületekkel, mégsem kell senkinek" - magyarázza a ház tulajdonosa. „De ez az utolsó ár, ebből már nem engedek" - teszi hozzá az alig 3.000 lelket számláló, többségében magyarok, valamint szerbek és romák által lakott kis bánsági faluban élő asszony. Hasonló a helyzet a szerémségi Erdővégen (Erdevik), és a közelében fekvő Bingulán is, ahol 3.000 euróért kínálnak megvételre szoba-konyhás, fürdőszobás, padlós családi házat, felújított födémmel, melléképületekkel, a házhoz tartozó kisebb gyümölcsössel. „Onnan is mindenki a városba, Újvidékre, és Belgrádba szeretne menni" írja a vajdasági újság. A Nagybecskerek melletti - többségében szlovákok által lakott - Aradácon 5.000 euróba kerül egy 3.000 négyzetméteres telken fekvő családi ház. Az ellenpélda: az Újvidék közelében elterülő Gajdobrán egy 120 négyzetméteres családi ház, 5.700 négyzetméteres háztájival már 15.500 eurót kóstál. A Dnevnik szerint e példák azt bizonyítják, hogy a szerbiai-vajdasági „ingatlanok árát többnyire a város közelsége, a házak-lakások felszereltsége, nem kevésbé a hozzá tartozó termőföld nagysága határozza meg" - írja az újvidéki Dnevnik. Nagy hátrány, ha rossz a közlekedési összeköttetés. Ez utóbbi a fiatalokat és idősebbeket egyaránt elriaszthatja attól, hogy „Isten háta mögötti" helyre költözzenek, hisz a fiatalok számára a munkába állás lehetősége a fontos szempont, az idősebbek számára pedig az orvosi-kórházi ellátás lehet a meghatározó. A verseci községhez tartozó 22 településen több százra tehető azoknak a családi házaknak a száma, amelyek üresen állnak, mert tulajdonosaik kivándoroltak, vagy csak néha napján térnek vissza őseik otthonába.