Közélet

LMP: nem elég csak a rezidensekre figyelni

LMP: nem elég csak a rezidensekre figyelni

2011. július 16., szombat
LMP: nem elég csak a rezidensekre figyelni

Az LMP szerint nem 600 rezidens, hanem több ezer orvos, és több tízezer egészségügyi dolgozó helyzetét kellene sürgősen rendezni.

Szilágyi László

, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy véli, csak elsőre hangzik jól az, hogy a kormány havi százezer forintos ösztöndíjat ígér 600, idén diplomázó rezidensnek, ha vállalják, hogy tíz évig Magyarországon dolgoznak és nem fogadnak el hálapénzt. Egyrészt a Fidesz kész tények elé állította a fiatal orvosokat, pedig ajánlata köszönőviszonyban sincs a követeléseikkel. Másrészt a kormány nem plusz forrásokat von be, hanem cinikusan csak a külföldre távozott orvosok juttatását csoportosítja át. Mindezzel pedig állandósítja az orvoshiányt és még bérfeszültséget is teremt - mutat rá az ellenzéki politikus. Szilágyi László szerint az egészségügyért felelős államtitkár megszegte azt az ígéretét, hogy az érintettekkel való tanácskozás nélkül nem hoz döntést az ügyükben. "Fidesz módra", egyeztetés helyett egy már megszületett döntésről szóló szóbeli tájékoztatást kaptak a rezidensek, negyedórával a kihirdetése előtt. Az LMP megérti, hogy a Magyar Rezidens Szövetség elutasítja a kormány ajánlatát, hiszen ez nem megoldás az orvoshiány felszámolására. Amennyiben a kormány nem talál valódi megoldást, a rezidensek év végéig tömegesen adják be felmondólevelüket. A közlemény emlékeztet: a bevezetendő Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz idén végző fiatal orvos pályázhat a fizetésén felüli százezer forintos támogatásra, amelyet öt éven keresztül folyósítanának. Azonban több kérdést is felvet: mi lesz a többiekkel, ők menjenek külföldre? Miért csak egy fél évfolyamot érint az ösztöndíj? Az LMP felhívja a figyelmet, hogy az államtitkárság közlése szerint a támogatás éppen abból a pénzből származik, amely a külföldre távozott orvosok juttatása lett volna. A Fidesz cinikusan azzal számol, hogy az elvándorlás folytatódik: a már korábban távozottak, valamint az ezután távozók pénzét koncként bedobja a rezidensek közé. Ezzel kimondatlanul is konzerválja az orvoshiányt, amely évről évre egyre fokozódik - mutat rá. Az LMP szerint ha az egykulcsos adót visszavonják, az így keletkező bevételekből finanszírozható az elkerülhetetlen béremelés. Csak bérrendezésben és pályakezdési hitelben szabad gondolkodni, ez az ösztöndíj-konstrukció csak elodázza a bajt. A fiatal orvosokon segíteni lehetne letelepedési támogatással és szolgálati lakások biztosításával is. A képzés és az egészségügyi dolgozók bére befektetés a jelenlegi és a jövő generációk egészségébe, ami sokszorosan megtérül - hangsúlyozza Szilágyi László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.