Közélet

Sikeres uniós elnökséget zár Magyarország

Sikeres uniós elnökséget zár Magyarország

2011. június 23., csütörtök
Sikeres uniós elnökséget zár Magyarország

Magyarországnak sikerült az első uniós elnöksége során nagyon jó munkát végeznie – hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő Bakos Piroskával, a magyar EU-elnökség szóvivőjével közösen, a Kopaszi gáton tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Bár nagyon látványosan indult a magyar soros elnökség – emlékeztetett a kormányszóvivő - mára azonban az eredményeink kerülnek előtérbe a médiatörvény helyett. Ez is azt bizonyítja, hogy hazánk nagyon jó munkát végzett – fogalmazott

Nagy Anna

, majd hozzátette: az unió országai is egyértelműen sikeresnek ítélik ezt a hat hónapot.

Bakos Piroska

elmondta: nem véletlen a sajtótájékoztató és az elnökség záró eseményeinek Duna közeli helyszíne, hiszen a magyar soros elnökség egyik kiemelt célkitűzése volt a Duna Régió Stratégia elfogadtatása. Reményeik szerint az állam- és kormányfők csütörtöki, pénteki tanácskozásán hivatalosan is elfogadhatják a stratégiát, tehát beindulhat az érintett 14 ország együttműködése. Nekünk nagyon fontos ez a Stratégia, hiszen ez 14 - 8 uniós és 6 nem uniós - ország együttműködése azért, hogy a Duna menti országok közösen tudják megoldani a gazdaság, a környezetvédelem, és egyéb területeken felmerülő problémákat – mutatott rá Bakos Piroska. A Duna szimbólum is – folytatta a magyar EU-elnökség szóvivője -, hiszen összeköti ezeket a népeket, a kultúrájukat, és szimbolizálja azt a sokszínűséget, amely ebben a 14 országban megnyilvánul. Ezt a sokszínűséget szeretnék megmutatni a soros elnökség záróeseményei során. Június 24-26. között 11 helyszíne lesz az ünneplésnek, s közel 100 ingyenes program vár minden korosztályt. A Duna-party részletes programjai a

www.dunaparty2011.hu

honlapon olvashatóak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.