Közélet

Michnik: az EU nyomást gyakorol Magyarországra

Michnik: az EU nyomást gyakorol Magyarországra

2011. június 25., szombat
Michnik: az EU nyomást gyakorol Magyarországra

Az Európai Unió diszkréten nyomást gyakorol Magyarországra a demokratikus értékek védelme érdekében - mondta Adam Michnik volt lengyel ellenzéki, a baloldali Gazeta Wyborcza című lap kiadója egy osztrák lapban megjelent szombati interjúban.

Az Európai Uniónak nem áll hatalmában szankciókat alkalmazni szuverén tagállamai ellen, de megpróbálnak diszkréten nyomást gyakorolni, amikor demokratikus alapértékek vannak veszélyben. Ez történt Ausztria esetében, amikor

Jörg Haider

vezetésével az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bekerült a kormányba, és ez történik most Magyarország esetében is - állította

Michnik

a konzervatív Die Pressének. A riporter az egész oldalas interjúban több más téma között kérdezte Magyarországról is Michniket. „Az eredmény nem igazán nagy, de kevés eredmény is jobb, mint a semmi" - vélekedett az egykori ellenzék egyik vezető személyisége. Michnik kijelentette, „különlegesen aggasztónak" tartja a magyarországi politikai fejleményeket, nem csak Magyarország, de a kelet-közép-európai térség minden volt kommunista országa szempontjából. „Ijesztő példa arra, hogyan lehet EU-tagállamokban teljesen demokratikus úton olyan állammodellt megvalósítani, amit én kvázi diktatúrának neveznék" - fogalmazott. Úgy vélekedett, Lengyelország is kapott „ízelítőt" ilyen folyamatokból

Jaroslaw Kaczynski

kormányzása idején. A Kaczynski-kormány idején lefektették egy „Negyedik Lengyel Köztársaság" alapjait, egy erősen centralizált, autoriter módon kormányzott államét, amelyben minden demokratikus intézménynek egy párt gyámsága alatt kellett állnia - mondta Michnik. „A Kaczynski-kormányt két év után leváltották, de

Orbán Viktor

mögött kétharmados többség áll, és ez megrázó" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.