Közélet

Biotermékek a Szent István téren + FOTÓK

Biotermékek a Szent István téren + FOTÓK

2011. június 9., csütörtök
Biotermékek a Szent István téren + FOTÓK
Volt, akit meglepett, hogy csütörtökön reggel biotermékeket árulnak a Szent István téri piacon, ám akadt olyan vevő is, aki a város másik végéből biciklizett el odáig, hogy a biotanúsítvánnyal ellátott termékek közül válogathasson. A biotermékeket keresők és kedvelők immár nem csak vasárnaponként vásárolhatnak kedvükre, hiszen a lakosság igényeihez igazodva csütörtökönként a Szent István téren is megtehetik ezt reggel hét és tizenegy óra között. Boros Attilától, az újszegedi biopiac szervezőjétől megtudtuk, az őstermelőkkel még kisebb harcot kell vívniuk, ugyanis van aki nehezen veszi tudomásul, hogy csütörtökön délelőtt kizárólag biotanúsítvánnyal ellátott termékeket lehet árusítani a Szent István téren. „Reméljük, hogy nem lesz nyáron uborkaszezon” – felelte azon kérdésünkre, hogy mekkora forgalomra számít. A Rendezvényházhoz már szép számmal mennek a vásárlók minden vasárnap, de egy fél év, s talán egy esztendő is kell ahhoz, hogy igazán beinduljon a biopiac a Szent István téren. A budapesti biopiacon árusítók azt mondták Boros Attilának, hogy ott bizony két évbe is tellett, mire tényleg megérte a termelőnek felvinnie portékáikat. De nem a profitért szervezik a biopiacokat, hanem azért, hogy a szegedi lakosok is hozzájuthassanak biotermékekhez. Most még csak néhány árus kínálatából válogathatnak a vásárlók, ám amint a forgalom fellendül, több termelő portékái közül lehet majd válogatni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.