Közélet

Az MKP elnöke nem nyilatkozik állampolgárságáról

Az MKP elnöke nem nyilatkozik állampolgárságáról

2011. április 1., péntek
Az MKP elnöke nem nyilatkozik állampolgárságáról

Nem tájékoztat senkit sem arról Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, hogy van-e a szlovákon túl másik, például magyar állampolgársága – nyilatkozta a politikus a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este.

Kijelentette: nem ezt a “riogatást és félelemkeltést” várták volna állampolgárság ügyben a mostani szlovák kormánytól. A politikus úgy látja: a Ján Slota-féle magyarellenes megnyilatkozások hosszú távon igenis negatívan befolyásolják a szlovákiai társadalmat, főleg a szlovák fiatalok magyarokról való gondolkodását terelik rossz irányba. "Továbbra sem teszek mást, mint eddig, ha megkérdez bárki erről: nem tájékoztatok, van-e vagy nincs magyar állampolgárságom" – így reagált Berényi József a Közbeszéd kérdésére, miszerint elveszítheti pártelnöki székét abban az esetben, ha – mint a szlovák belügyminiszter ígérte – kiderítik, ki szerzett a szlovákon kívül más, például magyar állampolgárságot; ha Berényiről ez kitudódna, a mostani szlovák törvények szerint elveszíthetné a szlovákiai magyar párt vezetésének jogát. A szlovákiai magyar politikus hozzátette: nem érti a szlovák belügyminisztert és nem érti, mire gondolt nyilatkozatában. Közvetlen módon – a magyar államtól – ugyanis nem lehet megszerezni az állampolgársági adatokat, a közvetett úton megszerzett információk pedig nem igazán perdöntőek – hangoztatta a nyilatkozó. “A baj inkább az, hogy folytatódik ez a fajta riogatás, félelemkeltés. Nem igazán ezt vártuk ettől a kormánytól, hanem egészen mást” - jegyezte meg Berényi József. A Magyar Koalíció Pártjában két hét múlva, április 16-án tartandó tisztújítás kapcsán Berényi a Közbeszéd stúdiójában megerősítette: indul az elnöki posztért, azt azonban nem tudja, akad-e majd kihívója. “Én indulok, Csáky Pál pedig azt mondta, majd a kongresszuson derül ki, hova jelölik őt – nem tudok a nevében nyilatkozni. Minden küldöttnek joga van jelölni minden párttagot, úgyhogy ott helyben fog majd kiderülni” - mondta a pártelnök. Meddig fajulhat a Ján Slota által a szlovák parlamentben legutóbb megütött hangnem? Mi lehet ennek a vége? - kérdezte a Közbeszéd Ez kellemetlen jelenség, amely befolyásolja a szlovák társadalmat – reagált Berényi József, aki szerint nem szabad azzal legyinteni, hogy “ez csak Ján Slota” véleménye, mivel igenis befolyásolják a fiatalokat az ilyen kinyilvánított vélemények. Példaként hozta fel egy tavaly előtti, a szlovák fiatalok magyarokról való gondolkodását bemutató felmérés eredményét. Eszerint “ugyanazokat az őrültségeket adták vissza a szlovák fiatalok a magyarokról”, amiket például Ján Slota és a Szlovák Nemzeti Párt mond - érvelt Berényi. A médiát foglalkoztatják az ilyen kijelentések, a bulvársajtó szinte minden terméke beszámolt Slota legutóbbi kirohanásáról - tette hozzá.Rövid távú politikai hatása ugyan nincs az ilyen jelenségeknek, de hosszú távon a társadalmat negatívan befolyásoló hatással bírnak – tette hozzá az MKP elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.