Közélet

A jövőben azonnali tájékoztatást ad a média a katasztrófahelyzetekről

A jövőben azonnali tájékoztatást ad a média a katasztrófahelyzetekről

2011. április 5., kedd
A jövőben azonnali tájékoztatást ad a média a katasztrófahelyzetekről

A lakosság a jövőben a köz- és közösségi műsorszolgáltatókon keresztül időveszteség nélkül értesülhet a különböző katasztrófahelyzetekről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden kötött megállapodása értelmében.

A négy közszolgálati médiumnak, valamint a közösségi műsorszolgáltatóknak a katasztrófa, illetve veszélyhelyzetek esetén meg kell szakítaniuk adásukat, és azonnal be kell számolniuk az eseményekről. Ez a kiemelkedő jelentőségű együttműködés azokra a helyi műsorszolgáltatókra is vonatkozik, amelyek vételkörzetében történt a tragédia - fejtette ki

Szalai Annamária

, az NMHH elnöke.

Bakondi György

, a katasztrófavédelem vezetője tájékoztatása szerint a katasztrófariasztásokat tartalmazó közlemények küldéséhez, illetve fogadásához a Marathon Terra nevű elektronikus levelező rendszert használják, amelyhez a négy közszolgálati, valamint az országos kereskedelmi és a közösségi médiaszolgáltatók is kapcsolódnak. Az emberi életet vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető, illetve károsító eseményekről az OKF, a megyei közérdekű tájékoztatásról pedig a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, valamint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok gondoskodnak. A katasztrófavédelem vezetője kiemelte, hogy a továbbító hatóságok ügyeletei minden esetben meggyőződnek a küldemény megérkezéséről, amiről igazolást is kérnek. Az idén életbe lépő médiatörvény alapján a közszolgálati, a közösségi és a jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltató köteles közzétenni a hivatásos katasztrófavédelmi szerv közérdekű közleményét, ha az az emberi életet vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető vagy károsító események várható bekövetkezéséről, a már bekövetkezett ilyen események következményeinek enyhítéséről, elvégzendő feladatokról tájékoztat. A jogszabály szerint közérdekű közleményt - ha ez a katasztrófavédelmi szerv döntése alapján indokolt, és e döntést a médiaszolgáltatóval kellő időben közölték - a közszolgálati médiaszolgáltató köteles műsorának megszakításával közzétenni. Az e bekezdésben foglalt kötelezettség a közösségi médiaszolgáltatás médiaszolgáltatóját is terheli. Az NMHH és az OKF között kedden kötött megállapodás mindkét fél részéről további vállalásokat is tartalmaz, így ha katasztrófa történne, az NMHH-nak például szakmai segítséget kell nyújtania a kiesett hálózatok helyreállítását végző polgári védelmi szervezeteknek, valamint közre kell működnie a katasztrófahelyzet kezeléséhez szükséges kiegészítő hírközlési kapacitások létrehozásában, illetve a szükséges információk, egyéb hálózatok felhasználásával történő továbbításában. Ezzel párhuzamosan az OKF vállalásai között szerepel, hogy a települések polgári védelmi besorolásának figyelembevételével megadja, és aktualizálja a veszélyforrások konkrét adatait, valamint hatáskörzetét annak érdekében, hogy ezekkel a hírközlés veszélyhelyzeti felkészítésénél számolni lehessen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.