Közélet

Balogh Gábor: Mindenhol a megyei sportigazgatóságot hiányolták

Balogh Gábor: Mindenhol a megyei sportigazgatóságot hiányolták

2011. március 30., szerda
Balogh Gábor: Mindenhol a megyei sportigazgatóságot hiányolták

Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázót Orbán Viktor miniszterelnök kérte fel 2009 tavaszán, hogy gondolja át a hazai utánpótlás-nevelés rendszerét, majd a 2010-es választási győzelem után miniszterelnöki tanácsadói megbízást kapott a sportügyek területén. Ma utolsó állomására, a csongrádi megyeszékhelyre érkezett a miniszterelnöki sporttanácsadó által indított megyei konzultáció-sorozat. A sportélet vezetőinek és aktív szereplőinek részvételével zajló megbeszélésen Balogh személyesen tájékozódott a Megyeházán a szegedi és a megyei sportélet helyzetéről, kilátásairól, s a lehetséges fejlesztési elképzelésekről.

Balogh Gábor

elkötelezett abban, hogy a sport a kormányzati politika középpontjába kerüljön, emellett fontosnak tartja a sportban rejlő nemzetgazdasági és társadalmi lehetőségek kihasználását is. Mindez csak úgy képzelhető el, ha az állami sportirányítás vezetői világos és tiszta képet kapnak a sport legfontosabb megoldandó problémáiról. Ezért is indított konzultáció-sorozatot a hazai sportélet vezetőinek, melyekre a megyeszékhelyeken kerül sor. A látogatások célja, hogy a szakmai párbeszéd során fény derüljön a helyi problémákra és fejlesztési elképzelésekre. Balogh Gábor meggyőződése, hogy a nehézségeken való túljutás, a problémák megoldása az együttműködésben rejlik, amelyet ez a párbeszéd hivatott hosszú éveket követően ismét feléleszteni. A szakmai egyeztetésen a sportlétesítmények fejlesztésének, fenntartásának problémái mellett megvitatják a versenysport, a szabadidősport, a diáksport és az utánpótlás-nevelés előtt álló kihívásokat is.

A párbeszéd végső célja, hogy egy komplex, települési szintre lebontott sportügyi problématérkép készüljön el. Az így életre hívott, alaposan megvitatott, részletes dokumentumra épülhet csak a megyei és helyi sportélet problémáit orvosoló sportfejlesztési stratégia. Balogh Gábor elkötelezett ennek megvalósítása mellett. A szegedi tapasztalatcsere során a megbízott hasonló problémákkal találkozott, mint az ország többi nagyvárosában. Ilyen például a megyei sportigazgatóság hiánya: kiderült, mindenhol kell valamilyen sportképviselet, amely összefogja, koordinálja a megyei sportot. Ezen kívül egyértelműen látszik, hogy a különböző szakszövetségek, szervezetek nagyon nehezen tudnak pályázni és sokszor a pályázati lehetőségek sem tisztázottak. Az iskola- és diáksport jelentőségét külön kiemelték a jelenlévők, ezt a területet prioritásként kezeli a kormányzat is. A mindennapos testnevelés elindításával tudjuk csak növelni az utánpótlás- bázist, véli Balogh. Újságírói kérdésekre válaszolva a tanácsadó részletesebben beszélt arról, mi lenne a konkrét feladata a sportigazgatóságnak. Olyan személyre gondoltak, aki különböző területeken és településeken össze tudja fogni az ott zajló sportéletet, ha kell, ki tudja választani a tehetségeket, ha pedig arra van szükség, akkor felügyeli a programokat, szervezeteket. A tanácsadó összekötné a sportigazgatóság munkáját a megyei sportiskolai rendszer hálózatával, mert véleménye szerint erősíteni kellene a profi képzést. Olyan egyesületeket szeretnének helyzetbe hozni, ahol az infrastruktúra jelen van, valamiféle profi képzést indítani akár - ez még csak elképzelés - normatív támogatás fejében is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.