Közélet

Januárban is elleptek minket a trójaiak

Januárban is elleptek minket a trójaiak

2011. február 11., péntek
Januárban is elleptek minket a trójaiak

Új esztendőbe léptünk, de ez aligha befolyásolta a számítógépes bűnözők stratégiáját. Robothálózataikról (az úgynevezett botnetekről) januárban is dőltek a trójaiak és férgek a magyar internetezőkhöz. Ebbe az áradatba legfeljebb egy fájlfertőző vírus nagyobb arányú elterjedése hozott egyéni színfoltot – derül ki a VirusBuster statisztikáiból.

Híven hűséges kutyájáról szóló jelmondatához – „Buster mindig éberen figyel” – a VirusBuster folyamatosan nyilvántartást vezet a hazai neten észlelt számítógépes károkozókról. A cég szakemberei kiértékelik házon belüli, illetve különböző helyeken működtetett levelezésvédő rendszereik fogását, s az

adatokból hónapról hónapra toplistát készítenek

. „Csakúgy, mint eddig, januárban is folytatódott a szokásos, botnetekről terjesztett trójaiak áradata. Érdekesség, hogy a toplista elejére most befutott egy fájlfertőző vírus is, a Win32.Sality.BK, amely egyébként szintén köthető botnetekhez” – jellemezte 2011 első havi statisztikáját

Szappanos Gábor

, a VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője. A trójaiak nevüket a görögök legendás, Trója ellen bevetett falováról kapták. Hasznosnak álcázott, ám valójában nem a felhasználó javára, hanem ellene tervezett szoftverek. Sokan közülük számítógépes bűnözők által ellenőrzött robothálózatról – botnetről – érkeznek, sőt megpróbálják botnetbe szervezi az áldozat gépét is. Sok fajuk fertőzésriadót jelenít meg, majd hamis antivírus-programot tölt le, amely nemhogy nem tisztítja meg a gépet, hanem ráadásul még pénzt is kér a semmiért, vagy egyéb kárt okoz. A kártevők általában e-mail csatolmányként érkeznek. A kéretlen levelek feladói valamilyen hasznos állománynak – például megrendelés visszaigazolásának – álcázzák őket, ha azonban megnyitjuk a csatolmányt, már meg is fertőződtünk. „Akkor is szabaduljunk meg mielőbb a rosszindulatú programtól, ha látszólag nem okoz nekünk kárt. Ha ugyanis gépünk zombivá vált – tudtunkon kívül botnetbe szervezték –, akkor kiberbűnözők eszközévé vált, s bűncselekménybe is bevonhatják” – figyelmeztetett Szappanos Gábor.

A VirusBuster 2011. januári vírus-toplistája
KártevőRészesedés
1. Trojan.Buzus31.53%
2. Win32.Sality.BK5.92%
3. Worm.SdBot.GAP3.66%
4. Trojan.Refroso.CYV3.48%
5. IRC.Flood.AQ3.48%
6. Trojan.DR.Agent3.48%
7. BAT.Noshare.AD3.48%
8. Worm.Rbot.BBRV3.48%
9. Backdoor.Rbot.BBVR2.79%
10. I-Worm.Netsky.Q2.61%
Egyéb:36.06%

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.