Közélet

A Jobbik népszavazással erősítené meg az új alkotmányt

A Jobbik népszavazással erősítené meg az új alkotmányt

2011. február 5., szombat
A Jobbik népszavazással erősítené meg az új alkotmányt

A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a "népámításnak" tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.

Balczó Zoltán

, az Országgyűlés jobbikos alelnöke hangsúlyozta: a lakosság az alkotmányozás jelenleg ismert menetrendje alapján nem szólhat bele érdemben az új alaptörvény kialakításába. Az ellenzéki képviselő szerint "csupán látszat és szemfényvesztés" a kabinet által meghirdetett nemzeti konzultáció, amellyel kizárólag az alkotmányozás "egypártiságát" kívánják leplezni. A jobbikos politikus úgy látja, az állampolgároknak szánt kérdőívek, illetve az önkormányzatok felügyelete alatt tervezett közmeghallgatások sem biztosítanak kellő véleménynyilvánítási lehetőséget. "Nincs kétségem ugyanis afelől, hogy Debrecenből, a

Kósa Lajos

polgármester által összegzett vélemények furcsa módon egybe fognak esni a végső alkotmány szövegével" - fűzte hozzá. Balczó Zoltán kifogásolta továbbá, hogy a parlament a kormány tervei alapján március 7-én fogadhatja el az új alkotmány koncepcióját, egy héttel később, március 15-én pedig már az ez alapján készült törvényjavaslat kerül a Ház elé. A politikus szerint ennyi idő alatt lehetetlen elvégezni az alkotmánytervezet kodifikációját, ráadásul a parlamenti vita előtt a képviselőknek sem lesz elég idejük arra, hogy alaposan áttanulmányozzák az indítványt. Kiemelte: a választók - a Fidesz állításával szemben - nem hatalmazták fel alkotmányozással a jelenlegi kormánytöbbséget, a "helyes megfogalmazás az, hogy rendelkezik azzal a kétharmados többséggel, amellyel képes más politikai erők nélkül is elfogadtatni egy új alkotmányt". A Jobbik alelnöke szerint a Fideszt kizárólag a kommunikációs célok vezérlik, amit az is mutat, hogy a kormány a "fülkeforradalom" egyéves évfordulóján akarja elfogadtatni az új alaptörvényt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.