Közélet

Már harminc embert kellett kitelepíteni a megyében

Már harminc embert kellett kitelepíteni a megyében

2011. január 12., szerda
Már harminc embert kellett kitelepíteni a megyében

Három ingatlan is lakhatatlanná vált az elmúlt huszonnégy órában Csongrád megyében, ahol így harmincra nőtt a belvíz miatt kitelepítettek száma - közölte Tátrai János, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Az elmúlt néhány hétben tíz településen összesen tizennégy ingatlan dőlt össze vagy rongálódott meg annyira, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlanná vált - mondta az őrnagy. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság illetékességi területén hat településen - Királyhegyesen, Csanádpalotán, Csanyteleken, Csongrádon, Kunszentmártonon és Pálmonostorán - van harmadfokú helyi vízkár-elhárítási készültség, negyvennégy faluban és városban pedig első- vagy másodfokú készültség mellett folyik a munka - tudatta

Dobi László

, központi védelemvezető-helyettes. Az igazgatóság huszonkilenc szivattyútelepén - harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett - éjjel-nappali üzemben naponta 4,8 millió köbméter vizet emelnek át a főgyűjtőkbe. A belvíz gyorsabb levezetése érdekében folyamatosan munkagépekkel kotorják a csatornákat, illetve vágják a nádat. A védekezésben 228 ember vesz részt. Az elöntött területek nagysága érdemben nem változott, a becslések szerint 878,8 négyzetkilométer áll víz alatt, ebből 294 négyzetkilométer vetés, 264,8 négyzetkilométer pedig szántó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.