Közélet

Számvevőszék: Szegeden a gazdálkodás rendben volt, de a főjegyző felelősségre vonható

Számvevőszék: Szegeden a gazdálkodás rendben volt, de a főjegyző felelősségre vonható

2010. december 17., péntek
Számvevőszék: Szegeden a gazdálkodás rendben volt, de a főjegyző felelősségre vonható

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint a szegedi önkormányzat költségvetése az előző három évben egyensúlyban volt, az uniós források felhasználására jól felkészült a város, viszont a polgármesteri hivatal belső ellenőrzését a főjegyző nem végeztette el maradéktalanul - olvasható az önkormányzat 2007-2010. közötti működését áttekintő számvevőszéki jelentésben.

Az ÁSZ megállapításai szerint a költségvetések teljesítése során a pénzügyi egyensúly biztosított volt, mivel a költségvetési bevételek a 2007-es évben 2688 millió forinttal, 2008-ban 2064 millió forinttal, 2009-ben pedig 3405 millió forinttal meghaladták a költségvetési kiadásokat. Az önkormányzat a szabályozottság és szervezettség tekintetében eredményesen készült fel az európai uniós források igénybevételére és a várható támogatások felhasználására. Megfelelőek voltak a működésbeli hibák megelőzésére, feltárásukra, kijavításukra kialakított rendszerek, illetve rendben találták a gazdálkodási, a pénzügyi-számviteli ellenőrzési feladatok szabályozását is. A gazdasági eseményekkel kapcsolatos kifizetések során a belső kontrollok működése kiváló volt, csakúgy mint az intézmények és a gazdasági társaságok ellenőrzése. Az ÁSZ ugyanakkor feltárta, hogy a polgármesteri hivatalban több éve nem végezték el a tervezett belső ellenőrzéseket. A hivatalt érintő tervezett vizsgálatok száma és témája nem volt összhangban az ellátott feladatok mennyiségével, súlyával és kockázatával, amelyet a főjegyzőnek kellett volna irányítania. 2009-ben és 2010 első félévében a belső ellenőrzés nem működött. 2009-ben a tervezett három ellenőrzés közül csak a készpénzes elszámolások rendjének tervezett vizsgálatát végezték el, és nem hajtották végre a 2010-re tervezett egyetlen ellenőrzést sem. A számvevőszék a jelentésében nem tartotta megalapozottnak a főjegyző azon magyarázatát, amely szerint a mulasztás oka a létszámhiány volt. A vizsgálat végén a főjegyzőnek azt javasolták: tájékoztassa a közgyűlést arról, hogy a hosszú lejáratú kötelezettségvállalásokból adódó tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az önkormányzat milyen feltételek mellett tudja teljesíteni. Emellett készítsen likviditási koncepciót és végezze el a likvid hitelek visszafizetésének részletes vizsgálatát, és annak eredményéről is tájékoztassa a közgyűlést. Az ÁSZ emellett a polgármesternek azt javasolta, hogy kezdeményezze a főjegyző felelősségre vonását, mert a polgármesteri hivatalban a tervszerinti belső ellenőrzések elvégzéséről a főjegyző köteles gondoskodni. Ezt a hiányosságot egyébként már a korábbi számvevőszéki ellenőrzés is feltárta, javasolta annak megszüntetését, azonban a főjegyző erről nem intézkedett maradéktalanul. Az Állami Számvevőszék 2003 óta ellenőrzi a megyei, a megyei jogú városi, a fővárosi kerületi és a városi önkormányzatok gazdálkodási rendszerét, igazodva az önkormányzati választásokhoz, a négyéves ciklus alatt egy alkalommal, országosan egységes program alapján. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatánál az első ilyen ellenőrzést 2005-ben végezték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.