Közélet

Keresztúri: hisztériakeltés a Fidesz–Jobbik-koalíció + VIDEÓ

Keresztúri: hisztériakeltés a Fidesz–Jobbik-koalíció + VIDEÓ

2010. december 19., vasárnap
Keresztúri: hisztériakeltés a Fidesz–Jobbik-koalíció + VIDEÓ

A Jobbik önkormányzati képviselője, Keresztúri Farkas Csaba a Telin Televízó vendégekén olyan aktuális kérdésekről beszélt, mint a lézerközpont ügye, a cégvezetők leváltása, vagy, hogy az Árpád nevelőotthont érintő előterjesztésnél miért szavazott a Fidesz ellenében és elhangzott az is, létezik-e Fidesz–Jobbik-frakció.

Keresztúri elmondta, hogy az előterjesztéseket egy szakmai stábbal tekintik át a közgyűlések előtt, de így is nehéz a felkészülés, hiszen sokszor alig néhány sorosak az előterjesztések, folyamatosan iratbetekintéseket kell kérni. A lézerközponttal kapcsolatban kifejtette, hogy pártoktól függetlenül össze kellene fogni, és akár csendes demonstrációt is szervezhetnének, hogy hatást gyakoroljanak a kormányra. Egyébként a Jobbik parlamenti képviselőjén keresztül kezdeményezi az ügy megvizsgálását. A Tápéra tervezett nevelőotthonról is elmondta a véleményét. Szerinte a projekt előkészítetlen volt, hiszen épp a tápéiakat nem kérdezték meg az ügyről, nem készült hatástanulmány, mégis azért szavazott a Fidesz ellenében itt, mert szerinte, ha már ráköltöttek 170 milliót az épületre az lenne az ésszerű, hogy költözzenek át a gyerekek. „Legyen ott biztonsági kamera, biztonsági őr és nézzük meg fél évig, hogy lesz-e probléma. Mellette pedig dolgozzunk ki egy alternatívát” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy attól nem fél, hogy a várost öt évre kizárnák a pályázati rendszerből, ezt ismét egy szocialista „ruhatépkedésnek” gondolja, ami szerinte azt sugallja, hogy a szőregi telek kapcsán már egy befektető irányában elkötelezhették magukat a szocialisták. „Bár a terv rosszul volt előkészítve, de mégis a költözés lenne a megoldás” – szögezte le. A cégvezetők leváltása is szóba került. A jobbikos politikus példaként hozta a Szeged Pólus Kft.-t, ami felelős a tömegközlekedés fejlesztéseit övező káoszért, mégsem történik semmi. Az átvilágító bizottság munkája totális gátakba ütközött, ezért nem volt más megoldás, hogy a városi cégek háza táján rendet tegyenek, mint az azonnali cégvezetőcserék. „A Fidesz-Jobbik koalíció pedig egy politikai hisztériakeltés” – emelte ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.