Közélet

450 kilométernyi szakaszon árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán

450 kilométernyi szakaszon árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán

2010. december 13., hétfő
450 kilométernyi szakaszon árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán

Több mint 450 kilométernyi folyószakaszon van árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon, ebből elsőfokú a riasztás mintegy 137 kilométeren, másodfokú 183 kilométernyi részen és harmadfokú 130 kilométeres hosszon - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője az MTI-vel.

Csont Csaba

kifejtette: a védekezési munkákban az elmúlt napon csaknem 400 ember vett részt és 60 gépjárművel dolgoztak az árvízvédelmi készültségben lévő folyószakaszok mentén.Kitért arra, hogy a Tisza hétvégén Tivadarnál 894 centiméteres, Vásárosnaménynál pedig 904 centiméteres vízállással tetőzött. A vízállások hétfőn Tiszapalkonyánál is elérik a másodfokú készültségi szintet. Tokajnál várhatóan kedden, szerdán tetőzik majd a folyó. A számítások szerint itt 830 centiméteres vízállást várnak. Hozzátette: a Bodrog Felsőbereckinél 741 centiméteres vízállással vasárnap tetőzött, Sárospataknál is tetőzés közelében van a folyó 680 centiméteres vízszinttel, legfeljebb néhány centiméteres emelkedésre lehet még számítani. A Takta a taktaföldvári szelvényben lassan apad, az árvízkapu nyitva van, a vízállások (hétfő reggel hat órakor 489 centiméter) a harmadfokú készültségi szint fölöttiek, de az eddig mért legnagyobb vízszintektől (594 centiméter) lényegesen elmaradnak. Itt további lassú áradás várható - mondta. Beszámolt arról, hogy a Sajó az alsó, Tiszához közeli szakasza kivételével teljes hosszán apad. Az alsó szakaszon a Tisza árhullámának visszaduzzasztó hatása miatt a vízszintek stagnálása, esetleg kismértékű emelkedése is várható. A Bódva Hidvégardónál folyamatosan apad, Szendrő térségében vasárnap éjszaka tetőzött a vízfolyás 230 centiméteres vízállással. A teljes hazai vízfolyás szakaszán megindult a lassú apadás. Hangsúlyozta: a folyó tetőző árhulláma igen tartós volt, ez a tetőzési érték lényegesen hosszabb, mint ami egy ilyen kisebb vízfolyáson megszokott. Mindez betudható az idei csapadékos és rekordárvízi időszaknak is - fűzte hozzá. A Hernádon hétfő reggelre a teljes hazai szakaszon készültségi szint alatti vízállásokat észleltek. Az alsó szakaszon lassú apadásra kell számítani - mondta Csont Csaba. Úgy fogalmazott: a Tiszán Zemplénagárd és Tiszakeszi között másod-, Tiszakeszi, illetve Sarud között elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, a Bodrog teljes hosszán harmad-, a Sajón elsőfokú a riasztás, a Taktán pedig - szintén a teljes hosszon - másodfokú a készültség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.