Közéleti Figyelő: kedden este B. Nagy László a vendég

B. Nagy László (Fidesz) országgyűlési képviselővel hallhatnak nagyinterjút az érdeklődők kedden este a Közéleti Figyelő című műsorban a Rádió Pluszon. Egyebek mellett arról lesz szó, a politikus miért mond le önkormányzati képviselői tisztségéről.
A Rádió Plusz vendége lesz tehát
B. Nagy László
országgyűlési képviselő, aki az októberi önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltjeként indult. A beszélgetés során szóba kerülnek a választási kampány tanulságai, az országos politika kérdései. Megtudhatjuk, hogyan halad a kormányzat az új megyei kormányhivatalok felállításával, illetve azt is, miért mond le ezen a héten a politikus szegedi önkormányzati tisztségéről. A Rádió Plusz interaktív közéleti műsora 20.30 és 22 óra között hallható.