Közélet

Van kiút? Van kiút. Van kiút! + FOTÓK

Van kiút? Van kiút. Van kiút! + FOTÓK

2010. szeptember 16., csütörtök
Van kiút? Van kiút. Van kiút! + FOTÓK
„Felekezeteken és határokon átívelő összefogás a közös nemzetért” – ezzel a mottóval szervezi vallási és közéleti konferencia-sorozatát a Barankovics Izraelita Műhely és a Szent István Közhasznú Alapítvány. A hatodik találkozónak a Csongrád Megye Önkormányzat társszervezésében a szegedi Megyeháza adott otthont. Bizakodásra ad okot, hogy az első konferencián még kérdőjellel szereplő cím mára a meghívókban írásjel nélkülivé vált, az előadók többsége pedig a reményt keltő felkiáltójelet tette oda beszédének címe mellé – e szavakkal nyitotta meg a rendezvényt Nagy Imre, a Magyar Televízió szerkesztője. Magyar Anna közgyűlési elnök és Weisz Péter, a Barankovics Izraelita Műhely vezetőjének köszöntője után Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt az elmúlt 8 év felelőtlen vezetése miatt nehéz helyzetbe került magyar társadalom kényszerű és sürgető kiút-kereséséről. Az államtitkár kiemelte, hogy a polgári kormánynak megvannak az elképzelései a gazdasági és erkölcsi válságban lévő ország felemelésére, és mivel megkapta a szükséges felhatalmazást ezek megvalósítására, hozzá is kezdtek ennek a nehéz, de szép társadalmi célnak a megvalósításához. „Erős magyarságot és erős államot szeretnénk építeni és ebben fontos szerepet szánunk a történelmi egyházaknak is. Ezek már elsődleges vallási feladataik végzése által is a közösségeket és ezzel a nemzetet építik” - fogalmazott Szászfalvi László.

Az egyházak és a média

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke arra hívta fel az egyházak figyelmét, hogy híveik és az őket keresők felé fordulva egyre nagyobb szerepet kapnak a modern tömegkommunikációs eszközök. Szalai Annamária szerint az egyházaknak meg kell ismerniük a média működését és meg kell tanulniuk ezek minél hatékonyabb alkalmazását. „A vallási közösségek egyik fontos feladata, hogy meghúzzák a határt a jó és a rossz között” - mondta, majd hozzátette: „az új médiaszabályozás erősíteni szeretné az egyházakat ebben a szerepben”. Értékrendet megfogalmazniDeutsch Tamás, európai parlamenti képviselő beszédében kiemelte: „ennek a konferencia-sorozatnak legfontosabb feladata, hogy a résztvevők válságban lévő országunk számára olyan közös szellemi, erkölcsi tartalmakat határozzanak meg, melyekre alapozva elindulhat a társadalmi fejlődés”. A politikus három alapértékre hívta fel a figyelmet, melyek nélkül nem lehet megtalálni a válságból kivezető utat – ezek az összetartozás, az emberi méltóság tisztlelete és az igazság kimondása. A konferencia előadói között volt többek között Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség főrabbija, Cselényi István görög-katolikus lelkész és Zakar Péter történész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.