Közélet

Saját fejlesztésű villamost készít az SZKT

Saját fejlesztésű villamost készít az SZKT

2010. szeptember 9., csütörtök
Saját fejlesztésű villamost készít az SZKT

Saját fejlesztésű, részben alacsonypadlós villamost készít az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT), a jármű prototípusa, ami harmadannyiba kerül, mint a piacon kapható új szerelvények, 2011 nyarán állhat forgalomba - közölte Dózsa Gábor ügyvezető igazgató csütörtökön, Szegeden, egy szakmai konferencián.

Egy korszerű, 30-34 méter hosszúságú új, alacsonypadlós villamos ára 500-700 millió forint között van, ezek beszerzését egy hazai közlekedési vállalat csak uniós támogatással engedheti meg magának - mondta a szakember a Villamosjárművek fejlesztése Magyarországon című konferencián tartott előadásán. Ráadásul a kilencvenes évektől üzemben lévő alacsonypadlós szerelvények számos "gyerekbetegséggel" küzdenek. Merev vázuk és magas tengelyterhelésük következtében igénybe veszik a pályát, a drága alkatrészek és a bonyolult konstrukciók miatt pedig jelentős többlet költséget jelent üzemeltetésük - közölte az igazgató. Az SZKT két évvel ezelőtt ezért egy részben alacsonypadlós villamos fejlesztésébe kezdett. A KT8A3 típusjelű jármű alapjait a Németországban használtan "fillérekért" megvásárolható Tatra pót- vagy motorkocsik adják. A szegedi mérnökök két ilyen jármű átalakított vázát kapcsolták össze egy saját tervezésű, alacsonypadlós középső résszel. Az utasok négy ajtón keresztül juthatnak majd a tágas, esztétikus kialakítású, klímaberendezéssel ellátott belső térbe, az ajtók közül kettő a peronok szintjével egy vonalban lesz majd. A jármű visszatáplálásra alkalmas, korszerű hajtásrendszert kap - mutatta be az új szerelvényt a szakember.

Dózsa Gábor

elmondta, hogy a prototípus kifejlesztése mintegy 200 millió forintba kerül, s a jármű várhatóan 2011 nyarán állhat forgalomba a szegedi 1-es villamos vonalán. Az SZKT amortizációs kerete évente egy, legfeljebb kettő ilyen villamos építését teszi lehetővé, de a szegedi fejlesztésű jármű alkalmas lehet az utasok kiszolgálására a fővárosban is - tudatta az igazgató. Hozzátette: a cég tervei között szerepel egy másik - már kétharmadában alacsonypadlós - típus kifejlesztése is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.