Közélet

Így kampányoltok ti V.: búcsú vagy kampánybuli Tápén?

Így kampányoltok ti V.: búcsú vagy kampánybuli Tápén?

2010. szeptember 29., szerda
Így kampányoltok ti V.: búcsú vagy kampánybuli Tápén?

Olvasóink jelezték, hogy attól tartanak, kulturális rendezvénynek álcázott kampánybulit szervez Botka László, s az önkormányzat pénzét a szocialisták tápéi jelöltjének, Molnár Jánosnak a népszerűsítésére használják, amit a Tápéi Búcsú neve mögé próbálnak rejteni. Utánajártunk az ügynek.

„A Tápéi Egyesült Sportkör most MSZP-színekben induló vezetője már tavaly is becsempészett egy kis kampányt a Tápéi Búcsú kulturális programjai közé népszerűsítve

Botka Lászlót

és persze önmagát” – mondta el portálunknak

Juhász Gyula

, tápéi fideszes képviselőjelölt. „Az önkormányzati apanázs persze akkor sem maradt el. A közel kétmilliós költségvetésű muri főattrakciója

Korda György

és

Balázs Klári

duettje volt, egy 30 perces extra tűzijáték, meg a tíz bográcsra való ingyen marhapörkölt a potenciális szavazóknak, szerintem valami ilyesmire számíthatnak az idei szocialista kampányzáróra kilátogatók is.”

Búcsú helyett kampányzáró?

Megtudtuk, hogy a rendezvényről szóló szórólapot kedd este egyszerre dobták a postaládákba Molnár János képviselőjelölt választási felhívásával. Több tápéi elmondása szerint

Molnár Jánost

a kampány kezdete óta nem nagyon látták. „Sok tápéi jelezte, hogy úgy érzik, nem volt kíváncsi az itt élők véleményére vagy javaslataira. Júniusban, az idei Tápéi Falunapok rendezésekor sem talált módot arra, hogy akár a részönkormányzat tagjaként, akár a Tápéi Egyesült Sportkör vezetőjeként, akár vállalkozóként, vagy akár csak magánemberként, 'egyszerű tápaiként' segítséget vagy támogatást nyújtson. Sajnálatos, hogy ennyire nincsenek tisztában a Tápé hagyományaival, a 'búcsú' jelentésével és jelentőségével, ennyire nem tisztelik az ünnep szakralitását és kulturális értékét. Arról nem is beszélve, hogy aligha nevezhető etikusnak vagy pláne törvényesnek, ha az éppen még hatalomban lévő párt polgármestere az önkormányzat pénzét kampánycélra költi el, saját pártja és jelöltjei népszerűsítésére” – szögezte le a fideszes képviselőjelölt, aki hozzátette, hogy azt sem érti, hogy egy szocialista jelölt az évek óta elhanyagolt és indokolatlanul elhalasztott közút- és csatornahálózati karbantartásokkal és fejlesztésekkel kampányoljon.

Molnár: tápéiak vagyunk, nem pártkatonák

Megkerestük Molnár Jánost, az MSZP képviselőjelöltjét, aki elmondta, hogy nem lesz kampányrendezvény a falunapokból, hanem egy szokásos, kulturális eseményt tartanak majd gazdag programokkal. „Megmondtam önnek érthetően, mi nem népszerűsítünk semmilyen pártot, mi tápéiak vagyunk, nem pártemberek” – felelt arra a kérdésemre, hogy ezek szerint nem kell attól tartani, hogy a szocialista jelöltet és Botka Lászlót népszerűsítő kiadvánnyal, szónoklattal találkozhatunk a falunapon. Arra a felvetésre pedig, hogy nem ment az emberek közé, úgy reagált, hogy három lakossági fórumot is tartott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.