Ifjúsági információs nap Topolyán


A Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács támogatásával megtartott, a Fiatalok Együtt Zenével Határon Innen és Túl program második felvonásaként a hét végén Topolyán ifjúsági információs napot tartottak mintegy 40 vajdasági fiatal részvételével. A programot a Munka Világa Közhasznú Egyesület és a délvidéki Nyitott Ajtó Egyesület közösen valósította meg.
Az egybegyűltek 3 előadást hallhattak: a fiatalok az EU-ban – ifjúságpolitikai koncepciók, a határ menti együttműködés és a DKMT Eurorégió adta lehetőségek, valamint a szabadidős tevékenységek szervezése, közösségi terek kialakítása.
Losonczi-Tóth Józseftől
, a Munka Világ Közhasznú Egyesület elnökétől megtudtuk, a program első elemét a szeptember 11-én, az újszegedi Rendezvényházban megtartott Csongrád Rock Tour tehetségkutató verseny képezte, amelyen fiatal amatőr rock együttesek mutatkoztak be. A mostani topolyai rendezvény inkább az ifjúsági munkáról és a tapasztalatszerzésről szólt. „Megismertettük a fiatalokat azzal – ha Szerbia belép az EU-ba – milyen pályázati lehetőségek várnak rájuk, amelyekben Magyarország is részt tud venni. Emellett bemutattuk a Magyarországon egyre jobban elterjedt ifjúsági közösségi terek tevékenységét, amelyek a délvidéki fiatalok számára is érdekesek lehetnek” – hangsúlyozta Losonczi-Tóth József. Annak ellenére, hogy határ választ el bennünket, a fiatalok – mind kiderült – hasonló problémákkal küzdenek mindkét országban, és a vágyaik is azonosak. Az előadásokat követően harcművészeti bemutatót rendeztek, mely botos táncból, birkózásból, bajvívásból, kardvívásból és íjászatból állt. Az érdeklődők ki is próbálhatták az említett eszközöket. Csakúgy, mint az előadássorozatot, a harcművészeti bemutatót is nagy érdeklődés kísérte. A Vajdaságban is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az ifjúsággal kapcsolatos kérdések, megvan a készség a tapasztalatcserére és az új kezdeményezések befogadására. Az elnöktől megtudtuk, jövőre egy „ifjúságcserés” közös pályázatban gondolkodnak, amelynek – délvidéki, francia, Temes és Csongrád megyei fiatalok részvételével – a környezetvédelem lenne a központi témája. Februárban adják be a pályázatot, addig lesz idő összehangolni, finomítani a különböző csoportok igényeit, elképzeléseit.