Közélet

Márta László perei a Szegedi Fürdők ellen

Márta László perei a Szegedi Fürdők ellen

2010. június 2., szerda
Márta László perei a Szegedi Fürdők ellen

A Csókafészekért 17 milliót?

Évek óta pereskedik Márta László az önkormányzat cégével, a Szegedi Sport és Fürdők Gyógyászati, Strand és Turisztikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal, ügye a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához is eljutott. Minden 2002 decemberében kezdődött, amikor Márta László felperes szerződést kötött az alperes önkormányzati céggel a Szeged-Kiskundorozsma belterület, 5510 helyrajzi számú, Csókafészek nevű vendéglátóegység 20 évre szóló bérbeadásáról. A bérlő vállalta, hogy a fürdővel együtt (a Szikiről van szó) az ingatlant is fejleszti. Az első per 2009-ben indult, mert a bérlő többszöri felszólítás után sem fizette ki a 2007. évi bérleti díjat, ezért Márta 2007. július 25-én rendkívüli felmondással felbontotta a szerződést. Két nap múlva, tehát 27-én a bérlő árverés útján megvásárolta az ingatlant, így a bérlői és tulajdonosi pozíció eggyé vált. Márta a szerződésszegéssel összefüggésben kártérítést követelt, és a mintegy 15 évi elmaradt bérleti díjat perli.

Kártérítés sem jár

A Csongrád Megyei Bíróság teljes mértékben elutasította a kereseti kérelmet, a fellebbezés után másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla pedig érdemben nem változtatta meg az ítéletet, csak annak indoklását módosította részben. Az Ítélőtábla megállapította, hogy szerződésszegés miatt, felmondással szűnt meg a szerződés, és erre Márta Lászlónak alapos oka volt. Kártérítés azonban a jogalap ellenére sem illeti meg a felperest, mert a bérbe vevő önkormányzati cég árverésen megszerezte az ingatlant, tehát Márta már nem rendelkezett a szóban forgó vendéglátóegységgel. Másrészről rámutatott a bíróság arra, hogy több végrehajtási eljárás is oka volt az árverés kitűzésének. A jogerős döntés ellen Márta felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához a kártérítési összeg megállapítása érdekében. Az eljárás jelenleg is folyamatban van. A felperes ez év áprilisában újabb kártérítési pert indított, ezúttal az ingatlan kiadásából származó értékcsökkenést szeretné behajtani az önkormányzat kft.-jén. Szerinte ugyanis a bérlő nem jó gazda módjára gazdálkodott, az ingóságai nem kerültek visszaadásra, továbbá az épület állaga is rendkívüli mértékben leromlott, így az ingatlanárverésen csak jelentősen csökkent értéken került értékesítésre. A végrehajtási árverésen éppen a Márta szerint felróhatóan eljárt Szegedi Fürdők Kft. szerezte meg a bérbe vett ingatlan tulajdonjogát. Márta László ügyvédje, Papp Róbert álláspontja szerint is a rendelkezésre álló bizonyítékokból megállapítható, hogy döntően a bérleti díj nemfizetése miatt veszítette el a felperes az ingatlant, továbbá az alperes magatartása, valamint a vagyoncsökkenés között releváns okozati összefüggés áll fenn. Márta Lászlónak a Legfelsőbb Bírósághoz intézett felülvizsgálati kérelemből idézünk: „…a perbeli ingatlan 800 négyzetméter alapterületű épületet takar, összesen 1/3 hektár területen fekszik, és egy jelentős fürdő mellett helyezkedik el több funkcióval. Egy ilyen ingatlant hogyan lehetett 17 millióért megszerezni, hacsak nem felróhatóan és célzatosan?”

Az árverést már februárban meghirdették

Az ügyben megkerestük Bánáti Antalt, a Szegedi Fürdők igazgatóját, de ő nem kívánta kommentálni a történteket, hanem Szilvásy László ügyvédhez irányított. „Az árverést nem két nappal a bérleti szerződés felmondása után rendelték el, hanem majdnem fél évvel korábban” - pontosít Szilvásy - „a felperes valamelyik hitelezője azonban kifogásolta a vételárat, ezért húzódott az ügy július 27-ig. A kikiáltási ár a végrehajtó ingatlanforgalmi szakértő szerint - úgy emlékszem - 35 millió volt, de a rajtunk kívül megjelentek közül senki sem licitált, így lett a miénk 17 millióért az ingatlan. Hogy milyen 'jó' üzletet csináltunk, bizonyítja az is, hogy a Csókafészket azóta is hirdetjük, áruljuk, a kutya nem érdeklődik iránta. Talán akadt egy vevő, aki esetleg hajlandó lenne 14 milliót adni érte, de ez sem biztos. Ennyit ér az ingatlanforgalmi szakértő véleménye” - fejezte be Szilvásy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.