Közélet

LMP: Kilenc nap a demokráciáért

LMP: Kilenc nap a demokráciáért

2010. június 17., csütörtök
LMP: Kilenc nap a demokráciáért
Olcsóbb közigazgatásra és kisebb önkormányzatra hivatkozva a Fidesz-KDNP elfogadott egy olyan választási törvényt, amelynek ki nem mondott célja mégis az ellenfelek ellehetetlenítése, a civilek teljes kiszorítása a helyi hatalomból. A képviselők létszámának csökkenésével, a számítási módok is megváltoznak olyképpen, hogy közel négyszer annyi kopogtatócédulát kell majd összegyűjteniük a pártoknak és politikai szervezeteknek, mint eddig. Ez nagymértékben megnehezíti a kicsik működését, nem fognak tudni labdába rúgni, a nagyhal egyszerűen megeszi a kicsit – hangzott el az LMP sajtótájékoztatóján, melyen Pinczés Bálint, az országos választmány tagja ismertette a 9 nap a demokráciáért címmel elindított országos kampányukat az említett anomáliák ellen. Az LMP a demokrácia Nyugat-Európában és általuk is kívánatosnak tartott modelljét szeretné megőrizni, továbbá érvényre juttatni a fékek és ellensúlyok rendszerét a politikai döntéshozatalban, hogy ne csak egyes politikai erők személyes és önkényes döntései érvényesüljenek. A Fidesz most egy olyan módosítást kezdeményezett, hogy az eddigi 35 helyett a kopogtatócédulák gyűjtése csak 9 napig tartson (innen ered a kampány címe is). Pinczés szerint ez újabb csapás a demokráciára, a kis pártokra és civilekre. Málovics György, az LMP megyei választmányának koordinátora az elmúlt 12 év szegedi politikai tapasztalatait elemezte. A nagyberuházások esetében a szocialista városvezetés rendre figyelmen kívül hagyta a civilek véleményét, meg sem hallgatta tiltakozásukat. Így nagyon nehéz volt érvényt szerezni a civil kontrollnak, hiszen a rókusiak is hiába tiltakoztak a szerintük feleslegesnek tartott, milliárdokba kerülő villamosberuházás ellen, a közösség érdekeit egyszerűen lesöpörték az asztalról. Ugyanez volt tapasztalható a Napfényfürdő esetében is, ezért most a szegediek jelentős része nem helyben élvezi a lubickolást – hiszen innen kiszorult –, inkább Mórahalomra vagy Vásárhelyre megy. Málovics szerint Szegeden nagyon rosszul működik a politikai kontroll, és nem szabadna megengedni, hogy a mindenkori többség figyelmen kívül hagyja a közösség érdekeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.