„Budi-Büfé” és egyéb „létrontások” a Jókai utcában


Az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom képviselője,
Makovi Mária
portálunknak elmondta, hogy a nagy lakóházban élő mintegy kétszáz lakónak a mindennapjait „mérgezi” az állandó éjszakai dorbézolás, ami főleg az éjjel-nappali büféhez éjszakánként betérő fiatalok számlájára írható. A mozgalom szóvivője szerint a nyilvános WC-k megszűnésével (a büfé épülete is mosdó volt egykor) például állandó probléma, hogy a ház udvarát, oldalát használják a fiatalok „mosdóként”, nem beszélve a hangos dorbézolásról. A helyszínen tartott fórumon az üzlet tulajdonosa Makovi elmondása szerint együttműködéséről biztosította a lakókat. Felvetette például, hogy rendőri segítséget hív, ha problémát észlelnek. De a lakóknak más gondjaik is vannak az épülettel kapcsolatban. Nem tudják például, hogy milyen a lakóház állaga, ezért kérik az IKV szakembereit, végezzenek egy átfogó átvilágítást is, hiszen több területen észleltek életveszélyes állapotokat is.
Balla Béla,
az IKV képviselője hosszasan beszélt, és a problémák súlyosságára és mennyiségére hivatkozva kérte a lakókat, hogy juttassák el levelüket az IKV-hoz, és intézkedni fognak, a felvetések súlyosságát figyelembe véve, szervezett munkafolyamatot állítanak fel.