Közélet

A civilek bírálták az IKV-t

A civilek bírálták az IKV-t

2010. június 1., kedd
A civilek bírálták az IKV-t
Az IKV több szempontból is téma volt az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom pénteki lakossági fórumán. Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő és Rácz Tibor, a Jobbik szegedi szervezetének alelnöke egyaránt az önkormányzati tulajdonú cég átvizsgálását tartja szükségesnek.Ahogy portálunk beszámolt róla, Soós Ferenc, az IKV kezelési igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzati tulajdonú cégnél minden a jogszabályi kereteknek megfelelően zajlik, és elutasította, hogy a civilek elszámoltassák az IKV-t. A Pagoda Étterem tulajdonosa, Szopkó Anna ugyanis kifogásolta, hogy a belvárosi üzletek bérlői nem egyforma elbírálás alá esnek. Mint elmondta, van aki 800-1500 forintot fizet négyzetméterenként, míg más mindössze 100 forintot. Rácz Tibor, a Jobbik szegedi szervezetének alelnöke kifogásolta azt a hangnemet, ahogy Soós Ferenc szólt a fórumon megjelentekhez. A jobbikos politikus szerint a 100%-os önkormányzati tulajdonú céget a szegediek pénzéből tartják fenn, ezért is elvárható lenne, hogy megfelelő hangnemben beszéljen velük. Rácz egyetértett Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel is, aki egy új városvezetés felállása után az IKV teljes felülvizsgálatát és vagyonleltárát tartja szükségesnek. A fórumon Nógrádi Zoltán elmondta, hogy a belváros közrendjének a helyreállítása önkormányzati feladat lenne. Erre reagálva a jobbikos képviselő elmondta, hogy a Fidesz parlamenti kétharmada lehetővé teszi, hogy pótolják a rendőrhiányt Szegeden is. „Lehet látni, hogy a belvárosban három-négy rendőr szokott járőrözni, holott többre lenne szükség” – hangsúlyozta Rácz Tibor. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője portálunknak elmondta, hogy a belvárosban folyamatosan 2 pár rendőr teljesít szolgálatot, amit hétvégente, illetve rendezvényekkor meg szoktak erősíteni. Fontos tudni azt is, hogy a közterület-felügyelők, továbbá a városőrség is segíti a rendőrök munkáját. Mivel azonban nem tudnak mindenütt ott lenni, ezért a lakosság is segítségét, közreműködését is kérik munkájukhoz. Szenti Szabolcs elmondta, hogy az ingyenes hívható 107-es számon fogadnak minden lakossági bejelentést, és ki is vizsgálnak. A kulturált szórakozás feltételeit is meg kell teremteni a belvárosban Rácz Tibor szerint, ami szintén sürgető feladat. Elég ha arra gondolunk, hogy nyilvános WC sincs, melynek létesítését a Jobbik fontos feladatnak tartja. Az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalomtól Makovi Mária szükségesnek véli azt is, hogy a köztéri rendezvényekkel kapcsolatban információs táblákat helyezzenek ki a közterületre. Sok esetben ugyanis nem tudják a környékbeliek, hogy kihez fordulhatnak problémáikkal egy-egy rendezvény kapcsán. Szerinte az is mentesítené a belvárost, ha a köztéri rendezvénynek évről évre más városrész adna otthont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.