Göndöcz Attila 25 évig sportolt, ebből jó néhány esztendeig profiként űzte a hosszú távú triatlont és az erőemelést. Most utcai árusként lufikkal üzletel, immár 20 esztendeje, amikor nem dolgozik, akkor pedig a hivatalokkal hadakozik, amelyek – ahol csak lehet – jócskán megnehezítik az apró forintokért is keményen megküzdő vállalkozók életét.Attilával a Szegedi Városkép Kft. Arany János utcai épülete előtt találkoztunk, ahol huszonvalahány kereskedőtársával a május elsejei árusítási engedélyekért ácsingóztak. Húsvéthétfő óta 24 órában hárman váltják egymást, mert érkezési sorrendben történik a regisztráció, egy füzetbe mindenki beírja a nevét meg a sorszámát, így nincs soron kívüli előzés, pofátlankodás. "Tulajdonképpen a benti dolgozók munkáját könnyítjük meg ezzel" – mondja Attila. "Ma kell sorakozni, mert most történik a helyfoglalás, és a jobbik placcok persze kapósabbak." Ő csak tudja, hiszen 20 éve minden alkalommal eljátssza ugyanezt, hol itt, hol a polgármesteri hivatalnál, hisz korábban ott is osztottak engedélyt az árusoknak. "Öt hete várom a polgármesteri hivatal engedélyét, március 12-én kértem meg 15-re és húsvétra, de még nem érkezett meg. Az ünnepek elmúltak, én árultam, a helypénz pedig majd utólag befizetem. Ha jött volna az ellenőr, biztosan megbüntet, hogy engedély nélkül árulok, és csak az a papírom van, amit a kérelem beadásakor kaptam. Nyolc éve packáznak velem. Olyan is előfordult, hogy könyörögni kellett a hivatalnoknak, adjon már helyfoglalási engedélyt. A döntnök meg is ígérte, aztán mégsem lett az egészből semmi. Hogy miért? Csak! Ezzel intéztek el, mintha az ember hülye lenne. Az is megtörtént, hogy más nevére kiállított engedéllyel tudtam csak árulni" – panaszkodik a kényszervállalkozó. A polgármesteri hivatalban korábban 400 forintba került Attilának a jegy 1 négyzetméterre. Ünnepnapokon, gyereknapokon ki is vonult lufijaival a törzshelyre, s valahogy ment is a bolt. Egy ideje viszont már ennek is vége, azt mondják, a polgármesteri hivatal nem adhat engedélyt, forduljon a Szegedi Városkép Kft.-hez. Ment is, csak ott a legolcsóbb jegy 1x2 méternyi területre szól, s 10900 forint + áfa négyzetmétere, amihez még hozzájönnek ilyen-olyan járulékos költségek. Mire Attila befizette a május elsejei helypénzt, 32250 forintra szökött fel az ár. Tulajdonképpen csak elseje az igazi ünnep, nem beszélve arról, ha jön egy kiadós eső, az egész majálist elmossa, és az árusok is hoppon maradnak. Tiszta lutri. "Alig maradtak már utcai árusok, akik ki tudják gazdálkodni ezt a hatalmas helypénzt" – mondja keserűen a lufiárus. "A Mars téren régen 130-an is sorba álltunk, ma jó, ha 30-an összejövünk. Ilyen árak mellett nem is csoda." Attila havonta egyszer árul, megkéri szabályosan az engedélyt, kiváltja a vállalkozóit (a január 1-jétől megváltozott jogszabályoknak köszönhetően szünetelteti, majd ismét megkéri), kifizeti a könyvelőt, és máris könnyebb lesz 43000 forinttal. Rengeteg ember elégedetlen és panaszkodik a magas helypénzre, a Szegedi Városkép Kft.-re, a méltatlan bánásmódra, az utcai árusok kizsigerelésére, de névvel senki sem nyilatkozik. Féltik egzisztenciájukat, azt a minimális esélyt, ami még maradt nekik. "Rabszolgaként kezelnek bennünket, és sokszor úgy is viszonyulnak hozzánk" – állapítja meg rezignáltan Attila. "Ahhoz, hogy ez megszűnjön, a kormányváltáson túl rendszerváltásra is szükség lenne, olyanra, ami 20 évvel ezelőtt elmaradt. Egy pártnak sem vagyok a tagja, nincsenek kapcsolataim, hiába voltam élsportoló, nem tudok boldogulni, teljesen ellehetetlenítenek." A volt sportoló azonban mégis más, mint a többi árus, ő elhatározta, nem fog félni se intézménytől, se annak hatalmaskodó vezetőjétől. A civil kurázsi talán itt kezdődik.
