Közélet

Kampányidőszakban aggódik a termelőkért az MSZP?

Kampányidőszakban aggódik a termelőkért az MSZP?

2010. február 11., csütörtök
Kampányidőszakban aggódik a termelőkért az MSZP?

Rossznak tartja a homokháti Termelő és Értékesítő Szövetkezetnél kialakult helyzetet Kozma József MSZP-s országgyűlési képviselő. A fideszes Nógrádi Zoltán szerint nem véletlen, hogy pont kampányidőszakban kezd el a termelőkért aggódni a szocialista politikus.

„A DATÉSZ-nél a túlnövelt struktúra, a rossznak bizonyult fejlesztési koncepció miatt további kormányzati támogató beavatkozás nélkül a termelők súlyos helyzete nem lesz megoldható” – olvasható

Kozma József

csütörtökön szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A helyzet orvoslásában az első lépés a DATÉSZ Zrt.-ben történő tőkeemelés és forgóeszköz-hitel biztosítása volt 600 millió forint értékben. „Ezt követte, hogy a termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásának keretében összesen 420 millió forintot sikerült jóváhagyatni a DATÉSZ-ben tulajdonos termelői szervezetek részére, amiből eddig 276 millió forintot fizettek ki” – olvasható Kozma József közleményében. A már folyamatban lévő 435 millió forintos forgóeszköz hitel folyósításának előkészítését sok munka előzte meg Kozma szerint. Kifejtette továbbá, hogy számára a legfontosabb, hogy zöldség- és gyümölcstermelő gazdák hozzájussanak a pénzükhöz. „Amikor a zöldség-gyümölcs ágazat a térségben nehéz helyzetbe került egyetlen egy szocialista képviselő sem tolongott, hogy segítséget adjon nekünk” – reagált

Nógrádi Zoltán

fideszes országgyűlési képviselő Kozma közleményére. Nógrádi szerint a Mórakert Szövetkezet és a dél-alföldi TÉSZ-ek integrációja mindenkinek fontos, amely a jövőt jelenti. „Érdekesnek tartom, hogy Kozma József képviselő úrnak most a választási kampányban jutott eszébe, hogy aggódjon a termelőkért” – tette hozzá. Nógrádi közleményében kifejtette, hogy a mórahalmi önkormányzatnak kellett anyagi segítséggel és háttérgaranciákkal a DATÉSZ-t létrehozni és a hiteleit menedzselni. A fideszes képviselő a Magyar Fejlesztési Banknál közel 20 alkalommal tárgyalt a DATÉSZ ügyében. „Kozma József képviselő úr hányszor tette ezt meg?” – tette fel a kérdést. Nógrádi Zoltán szerint a demokrácia és a politika iránti bizalmat az rendíti meg igazán, ha egy képviselőjelöltnek csak akkor fontosak a szavazók, ha választás előtt állunk közvetlenül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.