Közélet

Változások a Magyar Rádió regionális adóhálózatában

Változások a Magyar Rádió regionális adóhálózatában

2010. január 28., csütörtök
Változások a Magyar Rádió regionális adóhálózatában

Megnövelt adásidő, egységes műsorstruktúra

Januártól új, egységes műsorstruktúrával és jelentősen megnövelt adásidővel jelentkezik a Magyar Rádió regionális adóhálózata, az MR6 - tudtuk meg Szomráky Bélától, a Magyar Rádió regionális, nemzetiségi és külföldre irányuló adásainak főszerkesztőjétől.

Nagyon komoly műsoridő-bővüléssel egységes szerkezetbe sikerült foglalni a Magyar Rádió összes vidéki stúdiójának működését. Reggel 6 és 12 óra helyett most 6-tól este fél 6-ig, a Kossuth Krónikával együtt, este 6-ig adnak önálló műsort, utána pedig a Magyar Rádió Zrt. új rádióadóval (egy webrádióról van szó), az MR7-tel összekapaszkodva közös zenei válogatást sugároz. A hallgatók nemcsak interneten tudják ily módon hallgatni a műsort az este és az éjszaka folyamán, hanem az MR6 összes hullámhosszán, elsősorban az URH-n. A stúdiók összefogásának elsődleges célja az volt, hogy a fő műsoridőt maximálisan kitöltsék, és szórakoztatva informálják a magyar vidék lakosságát. A másik cél egy kicsit szükségből is eredt. Bizonyos műsorok idejére a stúdiók összekapcsolódnak, és így egy adott körzet lakosságát közvetlenül érintő problémát, érdekességet mások is kommentálhatnak, a többi körzeti stúdiók hallgatósága is hozzászólhat. A merítés széleskörű: közélet, politika, önkormányzatiság, civil szféra, agrárium, fogyasztói piac, kultúra és művészet. A múltkor éppen az ivóvíz problematikáját járták körbe, amelynek fontossága hamarosan a kőolajéval és egyéb fontos energiahordozókéval vetekszik majd. A stúdiók közötti élő párbeszédben folyamatosan kommentálták egymás történeteit, riportjait, s kiderült például, miért kerül az ivóvíz Miskolcon 4-szer annyiba mint Szegeden. Az MR6 bővített műsoridővel, új műsorokkal járul hozzá, hogy a közszolgálati Magyar Rádió minél szélesebb rétegeket szólítson meg, egyaránt kielégítve korosztályi és rétegigényeket. A SZEGEDma.hu kérdésére, amely a körzeti stúdiók ingatlaneladására vonatkozott,

Szomráky Béla

elmondta: nincs terítéken az ügy. Különben is a kérdéssel kapcsolatban csak illetékes nyilatkozhat, ez pedig a Magyar Rádió legszorosabb elnöksége, azon belül is

Mészáros László

, gazdasági alelnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.