Nagyberuházások: miért viszik külföldre a hasznot?


Frissített: Nagy Sándor alpolgármester válasza
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester sajtóközleményben reagált az ellenzéki sajtótájékoztatón elhangzottakra. "Az Európai Unió polgárainak adójából finanszírozott projektek kivitelezőinek kiválasztása minden esetben nemzetközi közbeszerzési pályázaton történik, ahol minden uniós tagállam vállalkozásának egyenlő esélyt kell biztosítani. (Ennek köszönhető például az is, ha magyar cég nyer romániai útépítést.) A szigorú eljárási szabályok szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásokat számos alkalommal ellenőrzik mind előzetesen, mind utólag, a pályázatokat nem a polgármester és nem a városvezetés, hanem egy ötfős bizottság értékeli, amelyben az uniós irányító hatóságok képviselői is ott ülnek. A 2-es villamos kivitelezési munkáit egy konzorcium nyerte el, amelyben két magyar cég mellett vezető szerepet egy cseh cég vállalt. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyertes cégek, miközben biztosítják a kivitelezés technológiai, pénzügyi és menedzsment hátterét, magyar, sőt szegedi alvállalkozókkal dolgoztatnak, hiszen nem lenne célszerű Csehországból ideutaztatni útépítőket, gépkocsivezetőket és segédmunkásokat. A dolgot egyébként valóban nagyon sajnálják az összes szegedi villamos- és villamos pályagyártók... Csak remélhetjük, hogy Kalmár és Bodó urak tudatosan hergelik a lakosságot és beszélnek butaságokat, mert ha komolyan gondolják, amit mondanak, akkor nincsenek tisztában a legalapvetőbb uniós szabályokkal, és azt sem tudják, hogy működnek a beruházások, hogy működik 2009-ben a világ."
