Közélet

Tarjáni karácsony: állami gondozott gyerekek ünnepsége + GALÉRIA + HANG

Tarjáni karácsony: állami gondozott gyerekek ünnepsége + GALÉRIA + HANG

2009. december 24., csütörtök
Tarjáni karácsony: állami gondozott gyerekek ünnepsége + GALÉRIA + HANG
Az I. Tarjáni Karácsonyt, melyet a Tarjáni Önkéntes Kör (TÖK) és az Ágota Alapítvány szervezett, az égiek is megtisztelték jelenlétükkel. Az eső ellenére – melyet a szervező, Kothencz János a program részeként mutatott be – több mint ezren álltak a Zápor-tó mellett feldíszített karácsonyfánál. A TÖK, ahogy rövidítve nevezik, egyéves múltra tekint vissza. Kothencz János és Bodó Imre közös ötleteként jött létre Szeged legrégibb panelos városrészében élők problémáival foglalkozó önkéntesekből álló társaság. „Tarjáni lakosokból, fiatalokból, olyan lelkes emberekből alakult, akik egymásért szolidaritást szeretnének vállalni, és ma már sok százan vagyunk. Én azt gondolom, hogy az emberek itt megtapasztalhatják, hogy fontosak, és nemcsak egy-egy aktuális politikai érának, hanem fontos az önbecsülésük is, egy közösséghez, egy szerető közösséghez való tartozásuk” – fogalmazta meg a TÖK célját Kothencz János. Az ajándékok magánemberektől, tarjáni lakosoktól, tanároktól, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Szőregi Karitasz segítségével gyűltek össze, melyeket az Ágota Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) közelben lévő játszóházában csomagoltak az önkéntesek, hogy az eseményre látogatóknak - köztük számos állami gondoskodásban élő fiatalnak - meglepetést okozhassanak. A Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) hatvan növendéke az óriási karácsonyfa alól kapta meg ajándékát, és ide kerültek a lakásotthonoknak szánt meglepetések is.
„Úgy gondolom, hogy nemcsak a belvárosi emberek, hanem a Tarjánban élők is ugyanolyan fontosak. Ne csak a városközpontba, a bankok mellé kerüljön karácsonyfa, hanem ide, ahol mi élünk, ahol annyi a rászoruló, a jó szóra éhes ember. Az idén már volt saját adventi koszorúnk is a Csillag téren, és aki ide eljött, nem távozik üres kézzel, vagy üres hassal. Hajrá Tarján!” – mondta az összegyűlt tarjániaknak Kothencz János. Az önkéntesek segítségével kétszáz liter forró teát, ugyanennyi forralt bort, másfél mázsa szaloncukrot, és ezer adag meleg ételt osztottak ki. Rengeteg ajándék várta azokat a felnőtteket és gyerekeket, akik az eső ellenére is részt vettek ezen az ünnepen. „A szeretet az, ami ma hiányzik az emberekből” – vette át a szót Bodó Imre. - „Az emberek befelé fordultak. Ha ismét a szeretet kerül előtérbe, akkor nem lesz többé szegénység, nem lesz többé olyan, hogy elmegyünk egymás mellett. Tudjuk és akarjuk megoldani a problémákat. Lehet, hogy szegényesen vagyunk erre képesek, de legalább lesz, aki a rászorulókat megszólítja, foglalkozik velük, lesz, aki boldog karácsonyt kíván nekik, lesz, aki rájuk nyitja az ajtót. Nem feltétlenül az anyagi javakban kell a szolidaritást mérni, hiszen a jó szó száz adománynál is többet ér.”

Illés Tibor

kothencz
Hallgassa meg a Kothencz Jánossal, a Tarjáni Önkéntes Kör alapítójával készített hanganyagunkat!
bodo
Hallgassa meg Bodó Imre országgyűlési képviselővel készített hanganyagunkat!
szugyi
Hallgassa meg Szügyi Jánossal, a Csongrád megyei TEGYESZ igazgatójával készített interjúnkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.