Közélet

Mars tér: Botka szerint nem jár pénz a kereskedőknek

Mars tér: Botka szerint nem jár pénz a kereskedőknek

2009. november 6., péntek
Mars tér: Botka szerint nem jár pénz a kereskedőknek

Az adófizetők pénzéből semmilyen jogcímen nem jár kártérítés annak a 13 Mars téri kereskedőnek, akik akadályozzák a piacrekonstrukciót - jelentette ki a pénteki közgyűlési vitában Botka László (MSZP) polgármester.

Szeged városa modern, tiszta, 21. századi asztalos piaccsarnokot akar létesíteni a Mars téren - mondta a polgármester

Kohári Nándor

(Fidesz) felvetésére, miszerint ideje lenne végre tárgyalóasztalhoz ülni a kereskedőkkel.

Botka s

zerint több százan lefoglalták már helyüket a tervezett csarnokban, ők kerülnek most hátrányos helyzetbe, hogy a 13 kereskedővel szemben zajló perben új eljárás lefolytatását rendelte el a megyei bíróság. Az egyeztetéseken az egyik kereskedő közel 200 milliót kért bódéjáért, majd ezt fricskának minősítette. Új, valós ajánlatában 94 millió forintot és egy üzlethelyiséget kér nem egészen 40 négyzetméteres pavilonjáért - hozta nyilvánosságra a polgármester. Hozzátette: a többiek is 40-45 milliós ajánlatokat tettek, ami irreális, hiszen 1,5 milliós négyzetméterárat jelent. "Nem lehet velük megállapodni, mert az adófizetők pénzéből nem jár nekik semmi semmilyen jogcímen" - jelentette ki. Botka úgy fogalmazott: bűncselekmény lenne, ha a város az adófizetők pénzéből juttatna a kereskedőknek. A kártalanítás ugyanis szerinte nem politikai, hanem jogi kategória. Kohári Nándor és

Haág Zalán

(KDNP) egyértelművé tették: az ellenzék sem várja el, hogy több tízmillió forintot fizessenek ki a kereskedőnek. Az ellenzéki politikusok szerint azonban mindenképpen tárgyalásra, korrekt, reális áron történő megegyezésre van szükség éppen azért, hogy a beruházás minél hamarabb megindulhasson. A szocialista városvezető úgy összegzett: még az Etelka sori garázsüzletek esetét tekintve sem lehetne többet fizetni 10-12 milliónál egy 30-40 négyzetméteres pavilonért. A kereskedők azonban Botka szerint ennek többszörösét kérik. "Szóljon a haverjainak, képviselő úr, hogy ne csinálják..." - vetette oda Kohári Nándornak.


Mars téri piac

in

Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.