Közélet

Bontani készülnek a Mars téren? – levél a rendőrségnek

Bontani készülnek a Mars téren? – levél a rendőrségnek

2009. november 28., szombat
Bontani készülnek a Mars téren? – levél a rendőrségnek

Levélben tett bejelentést a szombati napon Kohári Nándor önkormányzati képviselő a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, mivel olyan információk jutottak tudomására, hogy az éjszaka folyamán vagy a közeljövőben illegálisan el kívánják bontani a Mars téri kereskedők bódéit. Mint ismeretes, a kereskedők a közelmúltban pert nyertek a várossal szemben.

Kohári Nándor

(Fidesz) önkormányzati képviselő szombat délután tett bejelentés a rendőrségen, levelét szerkesztőségünknek is megküldte. Az ügyben felhívtuk a piacot üzemeltető önkormányzati cég vezetőjét, illetve a rendőrséget is, az ő nyilatkozatukat a Kohári-levél után olvashatják. Közben a kereskedők szóvivője is megszólt.

Tisztelt Csongrád Megyei Rendőrkapitányság!

A mai napon olyan információk jutottak tudomásomra, hogy állítólag a szegedi Mars téren ma éjszaka, vagy esetleg a közeljövőben Mars téri kereskedők építményeit illegálisan el kívánják bontani. A hír valóságtartalmának leellenőrzése nem áll módomban, ugyanakkor a kedélyek megnyugtatása és az esetleges törvénytelenségek és bűncselekmények (jogerős pereket nyerő, birtokvédelemmel bíró kereskedők tulajdonának elpusztítása) megelőzése érdekében arra kérem a T. Rendőrkapitányság munkatársait, hogy ma estétől, különösen éjjeli órákban a Mars téren fokozott járőrözéssel és odafigyeléssel a kereskedői tulajdont fokozottan óvni szíveskedjenek!

Szeged, 2009. november 28. Segítségüket előre is megköszönve, tisztelettel: Kohári Nándor

Természetesen még a nap folyamán igyekszünk további részleteket megtudni az ügyről, és tájékoztatjuk olvasóinkat.

Emlékezetes: a Csongrád Megyei Bíróságon

kedden jogerős döntés született azoknak a Mars téri kereskedőknek az ügyében

, akiknek pavilonjainál még 2005-ben tűzveszélyességre hivatkozva rendelt el bontást a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal építési osztálya. A bíróság hatályon kívül helyezte az építési hatóság döntését, mert a hivatal nem járhatott volna el az ügyben, a pavilonok ugyanis nem minősülnek építménynek. Októberben pedig többek között az első fokon eljáró városi bíróságon történt bizonyítási eljárások hiányos, pontatlan lefolytatása miatt döntött úgy a megyei bíróság, hogy a várossal perben álló Mars téri kerekedők perét újra kell tárgyalnia az első fokon eljáró hatóságnak.

Botka László

(MSZP) polgármester ugyanakkor többször is világossá tette: a piacrekonstrukciót – melyre 500 millió forint uniós forrást is nyert a város – „nem fogja megakadályozni néhány önmagát Mars téri kereskedőnek nevező bódétulajdonos, aki azt hiszi, hogy zsarolhatja a várost”. Szerdán a város aláírta a Merkbau Kft.-vel a Mars tér 1,2 milliárdos átépítésének kivitelezési szerződését.

Megszólal az ügyvezető és a rendőrség

Megkerestük

Pusztai Lajost,

a piacot üzemeltető önkormányzati cég, a Szegedi Vásár és Piac Üzemeltető Kft. vezetőjét, van-e arról információja, hogy még szombat este vagy hamarosan elkezdenék a bontást a Mars téren, és mit tenne, ha elindulnának éjszaka a buldózerek. Az ügyvezető igazgató arról tájékoztatta portálunkat: nem értesült ilyen tervről, de ha ilyen eset történne, a biztonsági szolgálat mindenképpen értesítené, ő pedig szólna a rendőrségnek. Felhívtuk a rendőr-főkapitányságot is, ahol kérdésünkre a sajtószóvivő megerősítette: ha értesítést kapnak a biztonsági szolgálattól vagy a terület üzemeltetőjétől, intézkedni fognak, ellenőrzik az engedélyeket, és ha illegális a bontás, azonnal leállítják azt.

Járőröznek a szimpatizánsok

Időközben sikerült utolérnünk

Németh Jánost

, a várossal még mindig perben álló Mars téri kereskedők egyik szóvivőjét is. Ő azt mondta, cikkünk megjelenését követően mintegy két tucat szimpatizáns kereste meg, s jelezték neki: már a mai estétől kezdve ők maguk is folyamatos helyszíni megfigyeléssel biztosítják a kereskedők tulajdonát.

Az ügy újabb fejleményeiről természetesen továbbra is folyamatosan tájékoztatjuk majd önöket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.