Közélet

Rokonok – Kalmár Ferenc sajtónyilatkozata tekeügyben

Rokonok – Kalmár Ferenc sajtónyilatkozata tekeügyben

2009. szeptember 4., péntek
Rokonok – Kalmár Ferenc sajtónyilatkozata tekeügyben

Az újszegedi tekepálya körüli botrány legújabb fejleményeként a héten portálunkon jelent meg a hír, hogy a szegedi városvezetés pert indított Kohári Nándor fideszes sportbizottsági elnök ellen a jó hírnév megsértése miatt. Az ügyben pénteken Kalmár Ferenc, a KDNP helyi frakcióvezetője sajtónyilatkozatot tett közzé, melyet alább olvashatnak.

Amint az a SZEGEDma.hu portálon nyilvánosságra került, a szegedi MSZP-SZDSZ városvezetés pert indított a városi Fidesz-frakció egyetlen bizottsági elnöke ellen. Még 2007-ben Kohári Nándor a szegedi Ifjúsági és Sportbizottság elnöke bírálta Botkáékat, hogy Szeged egyik frekventált pontján (a Derkovits fasor elején) mindenféle versenyeztetés nélkül egy telket juttattak egy helyi cégnek teke- és bowlingcentrum, illetve sportszálló céljára. 2007. július 4-én 17 óra 31 perckor a szegedi polgármesteri hivatalba faxon érkezett a szerződéstervezet, s a Teke Klub Kft.-vel kötendő önkormányzati megállapodást a szegedi közgyűlés kormánypárti többsége másnap, július 5-én kritika nélkül elfogadta. A szerződés értelmében az önkormányzat által biztosított telek 20 évi használatáért napi 1 Ft/négyzetméteres használati díjat kell a cégnek fizetni. Ezt az összeget az önkormányzat a teke- és bowlingközpont, büfé és sportszálló építtetőjének parkolólétesítés és önkormányzati öltözőfelújítás ellenértéként letudták. Az önkormányzat hozzájárult ahhoz is, hogy a telkén létesített építmények tulajdonjogát az építtető számára a földhivatalnál bejegyezzék. A cég tulajdonosi köre roppant érdekes. Korábban egy, a Botka László által vezetett szegedi önkormányzatnál rendre beruházási pályázatnyertes, egyébként a tekében is szponzorációt vállaló építőipari cég, majd egy szocialista országgyűlési képviselő unokaöccse lett a cég meghatározó tulajdonosa.

A fideszes képviselő feljelentést tett hűtlen kezelés gyanújával, de a pártsemleges magyar rendőrség – szakértő kirendelése nélkül! – semmilyen kivetnivalót nem talált a bejelentő szerint kurta-furcsa konstrukcióban.

Később a Fidesz szegedi frakcióvezetője, Hüvös László felvetette: ha az önkormányzatot a párt- és politikasemleges magyar rendőrség véleménye alapján ebben a konstrukcióban semmilyen anyagi hátrány nem éri, akkor ugyanezt a lehetőséget, azaz 20 évi bérleti díj töredékének egy összegű megfizetését, ami felújításban is letudható, az összes szegedi önkormányzati bérlemény bérlője számára lehetővé kellene tenni. Érdekes, hogy mindezt a szocialisták meghatározó szegedi politikusa, Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester már támogathatatlannak minősítette.

Új fejlemény, hogy a szegedi szocialista országgyűlési képviselő Botka László most a szegedi önkormányzat mögé bújva „önkormányzati személyiségi jogi pert" indított Kohári Nándor ellenzéki képviselő ellen. A képviselő bűne az, hogy egy másik szocialista képviselő unokaöccsének szegedi önkormányzati segédlettel történő

vagyongyarapodásával kapcsolatban kérdezni és vizsgálódni mert.

Szeged, 2009. szeptember 2.

Kalmár Ferenc, a KDNP szegedi frakcióvezetője

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.