Közélet

A Jobbik a roma támadás áldozata mellett

A Jobbik a roma támadás áldozata mellett

2009. augusztus 13., csütörtök
A Jobbik a roma támadás áldozata mellett
Közel fél tucat roma származású férfi vert meg a Mindszenti kompnál még múlthét pénteken egy 59 éves rokkantnyugdíjas autószerelőt, amiről a helyi sajtó is beszámolt. A férfi ügyét most a Jobbik szegedi szervezete karolta fel, amely figyelemfelhívó demonstrációt szervez szombat estére Kisteleken, és akár a Gárdát is felkérik a támadás színhelye közelében élők védelmére.

Az áldozat, Gy. I. a családja védelmében nem járult hozzá nevének és arcának közléséhez, mint mondta a helyszínen halálfélelme volt, őt és egész családját is megfenyegették az ütlegek közben, a támadók pedig szabadlábon védekeznek.

Verés a kompnál

A Jobbik szegedi székházában személyesen is megjelent az áldozat, majd felidézte a történteket. Gy. I. elmondása szerint a pénteki 10 órai komppal akart mindszent felől átkelni, épp sorára várt, mikor egy fehér VW furgon beállt elé, mire ő ezt többször szóvá tette, az autóból kiugrott több roma fiatal és támadólag elindultak felé. Ő védekezésképpen a trailerjéről két lécet kapott a kezébe, mire a fiatalok visszaültek az autójukba és a sor végére hajtottak. Nem sokkal később egy másik autó száguldott a helyszínre, nagyot fékezett a férfi mellett, és kipattantak belőle négyen-öten, majd szó nélkül verni kezdték. „Többször elájultam, úgy védtem magam, mint egy sündisznó, összekuporodtam, gondoltam, csak nem vernek halálra, ha nem próbálok visszatámadni. Akkor hagyták abba, mikor a komp megérkezett, ekkor volt időm beülnöm a kocsiba, és elmenekültem a helyszínről.” (A férfinek a sorban álló autók közül senki sem segített, egy későbbi szemtanú, aki a támadók autójának a rendszámát felírta, azt mondta neki, hogy annyira félt, hogy a telefont sem merte felemelni, nehogy őt is megtámadják.)

Demonstráció Kisteleken, Gárda Bakson

A megvert férfi azt is nehezményezte, hogy a rendőrök csak hosszas telefonálás után, dél körül jöttek a helyszínre, a kisteleki kapitányság először Csongrádra irányította a segélyhívást. Szegeden vettek tőle látleletet, az áldozat testét több helyen „tarkította” zúzódás, de mivel törés nem történt, a sérüléseket nyolc napon belül gyógyulónak minősítették. A rendőrség hétfői közleménye szerint három gyanúsított önként jelentkezett, majd pedig a rendvédelmi szerv saját adataira hivatkozva közli: nem történt eszméletvesztés a verés során, az ügyben pedig folyik az eljárás.

Tóth Péter

szerint ez a támadás is egy folyamat része, a kormány etnikai konfliktusokat szít és ez csapódik le egy olyan megyében is, melyre eddig nem volt jellemző a romák és magyarok közti konfliktus. „Egyre jobban érezhető, hogy a Jobbik által kezdeményezett csendőrség felállítása vidéken szükséges” – mondta a radikális párt szegedi elnöke, majd hozzátette, hogy az ügy miatt a Jobbik megyei és városi szervezete figyelemfelhívó demonstrációt tart szombaton Kisteleken, a Szent László téren fél hétkor. „Amennyiben a nyomozás, és az azt követő ítélet nem lesz igazságos, úgy kezdeményezni fogom, hogy a Magyar Gárda néhány tagja a helyi emberek védelmében költözzön le Baksra egy időre” – tette hozzá Tóth.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.