Lendvai: Megújuló baloldal kell minden szinten



Lendvai Ildikó, az MSZP pártelnöke szegedi látogatásán új baloldali arculatot és fiatal neveket ígért a 2010-es önkormányzati választásokra. Lendvai szerint vissza kell szerezniük a baloldali szavazók bizalmát. A Szegfű Klubban a pártelnök Ujhelyi István, a párt alelnöke és Kozma József, az MSZP szegedi vezetőjének társaságában tartott sajtótájékoztatót.
„Az EP-választás eredménye három fontos dologra ébresztett rá minket" - kezdte Lendvai mindjárt az elmúlt vasárnapi voksolás lesújtó eredményének értékelését. „Először is látni kell, hogy sok baloldali érzelmű ember elbizonytalanodott abban, hogy képes-e az MSZP képviselni érdekeiket. Nem látják tisztán, milyen is a mai magyar szocialista politika. A kongresszusunk többek között erre a problémára is keresni fogja a választ" - mondta a pártelnök, majd úgy folytatta, hogy a másik értékes tapasztalat az, hogy bár az EU-átlaghoz képes megfelelő volt a szavazók száma, de az eddigi magyar eredményekhez képest viszont alacsony. Lendvai ezt úgy értékelte, hogy a választók kétharmada időt kért. Kivár. A harmadik, a sajtó által is citált jelentős probléma a Jobbik, a radikálisok eredményes szereplése - fejezte ki aggodalmát a politikus. Lendvai szerint az elsődleges felelősség nem a szocialistáké, hogy kiengedték a szellemet a palackból, de mégis fel kell tenni a kérdést, hogy a Jobbikra szavazó 14 százalék miért voksolt a radikálisokra, hiszen bizonyos, hogy nem agresszív, kirekesztő polgárokról van szó. A pártelnök úgy látja, hogy a Jobbik által megfogalmazott kérdések aktuálisak, de a rájuk adott válaszaik bűnösek. Ezért itt a baloldalnak kell megtalálnia e kérdésekre a helyes feleletet.
Egy elhibázott MSZP-s politika?
Lendvai Ildikó
kitért arra is, hogy a kongresszuson több dolgot kell tisztázni. Egyrészről a már fent említett baloldali identitás esetleges torzulásait, vagyis, hogy a kis emberek miért nem érzik igazán magukénak a bal oldali politikát. Az MSZP hét éves reformpolitikája miért nem volt népszerű, egyértelmű, sikeres; viszont ki kell tartani a változások mellett, egy modern baloldalnak követnie kell a világot, de értékrendet is szolgáltatnia kell. Lendvai szerint ezekről a kérdésekről érdemes majd vitázni. „Továbbá ki fogjuk jelölnünk a 2010-es választás menetrendjét" - így a politikus. „Új, fiatal arcokat kell keresnünk a párt vezetésébe épp úgy, mint a miniszterelnöki székért vívott csatába. És a kormánynak is meg kell fogalmaznunk konkrét javaslatainkat."
A baloldali minimumok
A SZEGEDma.hu azon kérdésére, miszerint nem lehet, hogy azért pártoltak el a baloldali szavazók az MSZP-től, mert az már évek óta nem tud semmilyen baloldali eszmerendszert megfogalmazni, amely mértékül szolgálna döntéseinél, ehelyett csak egyes érdekcsoportok, tőkések kívánságai szerint lavíroz, a pártelnök úgy felelt, hogy bizony le kell fektetni bizonyos baloldali minimumot. Négy ilyen alapértéket fogalmazott meg Lendvai Ildikó. Az egyik a munkahelyek, a munka védelme mindenekelőtt. A másik, hogy soha ne alakulhasson ki társadalmi válság. Vagyis, hogy bármilyen gazdasági probléma merüljön is fel a világban, tartósan ne szenvedjenek az emberek. A harmadik, hogy az arányos közteherviselésre mindig ügyelni kell. Most ez ügyben hozott intézkedések az állami vezetők, cégvezetők bérének, prémiumainak korlátozása. És végül, hogy ne hagyjuk, hogy bizonyos népcsoportokból bűnbakot csináljanak.