Közélet

Jobbikos reakció Botka szavaira

Jobbikos reakció Botka szavaira

2009. június 12., péntek
Jobbikos reakció Botka szavaira
jobbiksajtaj2

A helyi napilapban megjelent

Botka László-interjúra

először

a Fidesz helyi szervezete reagált

. Pénteken délelőtt a Jobbik szegedi vezetése sem hagyta szó nélkül a város polgármesterének szavait.

A radikális párt részéről először

Varga Antal

elnökségi tag nyilatkozott a városháza előtt, aki a sajtó képviselőinek elmondta, hogy

Botka László

a várost saját karrierjének építésére használja, és az emberek azért hisznek Botkának, mert nem tudják az igazságot, hogy a látványberuházások mögött milyen szabálytalanságok vannak, és a finanszírozásukra felvett és más hitelek hogyan tehetik tönkre Szegedet. „Botkával csak abban értünk egyet, hogy jelenlegi felállásában a helyi Fidesz nem felkészült egy város irányítására" - fogalmazott a párt elnökségi tagja. „Mi felkészültek vagyunk, hogy egy talpraesett, magyar érdekeket képviselő programot kidolgozzunk, és támogassunk egy független polgármesterjelöltet."

Tóth Péter

, a Jobbik szegedi elnöke kiemelte, hogy munkahelyteremtés szempontjából felélesztenék az olyan tradicionális, helyi iparágakat, mint például a konzervgyár vagy a kenderfonó. „Elegünk van a látványpolitikából, mint amilyen a focipályákkal kapcsolatos ingatlanmutyik, az Árkád-beruházás, vagy a kettes villamos létesítése - az ezekkel kapcsolatos szerződéseket egyébként mind felül fogjuk vizsgálni, ha sikerül bekerülnünk az önkormányzatba" - tette hozzá az elnök. „Szeretnénk, ha megvetné a lábát a gyógyszeripar is Szegeden. Mi egy olyan független polgármesterjelöltet szeretnénk, aki össznemzeti támogatottságot élvez, civil szervezetek vagy akár a legnagyobb ellenzéki párt szimpátiájával."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.