Közélet

Centrum–MSZDP-frigy: A Parlamenten kívül is van élet

Centrum–MSZDP-frigy: A Parlamenten kívül is van élet

2009. április 2., csütörtök
Centrum–MSZDP-frigy: A Parlamenten kívül is van élet

Közös listát állít az európai parlamenti választásokon a Centrum Összefogás Magyarországért Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, erre paritásos alapon kerülnek föl a két fél képviselői-jelöltjei. A listát Pászti Ágnes Centrum-elnök vezeti - hangzott el a pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Szegeden. A Centrum vezetése szerint az országnak súlyos válsághelyzetében nagykoalícióra és előrehozott választásokra van szüksége.

A Centrum Párt és az MSZDP tavaly júliusban szintén Szegeden írt alá együttműködési megállapodást -

az aktusról a SZEGEDma.hu is beszámolt

. A szerződés a 2009-es EP-választásokra, illetve a 2010-ben esedékes országgyűlési választásokra szól. Ennek jegyében a két párt közös listán méretteti meg magát a június 7-én - jelentette be csütörtökön

Pászti Ágnes

Centrum-elnök és

Beck Zoltán

MSZDP-alelnök. A jelöltek sorát Pászti Ágnes vezeti, majd paritásos alapon következnek a képviselő-jelöltek a felek részéről. A Centrum elnöksége már jóváhagyta névsorát, a szociáldemokraták választmánya a jövő héten végzi el az utolsó simításokat. A közös felkészülés és kampány április 6-án indul. A listaállításhoz 20 ezer ajánlószelvény szükséges, ezt teljesíthetőnek tartják a szerződők. Pászti Ágnes úgy fogalmazott: céljuk a magyarországi politikai paletta szélesítése, a két nagy pártra szűkült honi politikai rendszer kibővítése. Összefogásuk révén a magyar érdekeket szeretnék képviselni határainkon kívül és belül, nem „árulkodni" vagy „acsarkodni" mennének Brüsszelbe. A civil társadalomnak azt üzenik: a Parlamenten kívül is van élet! Az elnök asszony nem tartja továbbá kizárhatónak, hogy a szövetség civil szervezetekkel, parlamenti vagy azon kívüli pártokkal bővül a jövőben. Ami pedig a jelen helyzetet illeti, a Centrum elnöksége az ország számára a nagykoalíciót tartaná ideális megoldásnak, de az előrehozott választások szükségességével is egyetért. Beck Zoltán, az MSZDP országos alelnöke példaértékűnek nevezte az együttműködést, utalva arra, hogy a választójogi törvények nem nagyon hagynak más utat, más lehetőséget a kis pártok számára. Véleménye szerint a sikeres júniusi szereplés megalapozhatja a Centrum és a szociáldemokraták hosszú távú kooperációját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.