Szondi Ildikó: „Ez az én nyírmeggyesi kultúrházam"

A szegedi Közéleti Kávéház február 6-án, pénteken 16 órakor ünnepli 25. születésnapját a Somogyi-könyvtárban. A város kulturális élete egyik meghatározó közéleti rendezvényének fő szervezője, szerkesztője Hekáné Szondi Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, az MSZP képviselője. Az agilis, örökmozgó „kultúrfelelőssel" beszélgettünk a közéletiségről, a kávéházról és a személyes sorsáról.

- Még jóval a rendszerváltás előtt jött létre a kávéház. Nem volt ez eleinte szabályozott, ellenőrzött dolog?

- A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) berkein belül fogant a gondolat, hogy fel kellene éleszteni a magyar kávéházi hagyományokat. Országosan több ilyen kávéház alakult irodalmi jelleggel, úgyhogy az akkor sikamlósabb talaj, mint a politikai helyzet még nem került szóba. Természetesen, ahogy közeledtünk a rendszerváltás felé, ez gyökeresen megváltozott. Szegeden 1984-ben

Turai Géza

nevéhez fűződően hozta létre a Közéleti Kávéházat a TIT. Az első estet február 6-án

Péter László

segítségével tartották

Juhász Gyuláról

. Ma már 3886 beszélgetésen vagyunk túl.

- És ön hogyan került a kávéház közelébe?

- Két évvel később csatlakoztam aktív szervezőként

Zsoldos Sándor

kérésére. Az „Én is jártam Isonzónál" című kávéházi esttel nyitottam, ahol a Gulyás testvérek dokumentumfilmjét vetítettük le. Az első és második világháborús katonákról szólt az est, akik soha nem beszélhették ki magukat, mert ez akkoriban tabutéma volt. Én pedig hidat akartam építeni a nemzedékek között. Körülbelül ötszázan voltak ezen az esten. Sírt a fél kávéházi közönség, miután megnézték a filmet, majd órákig beszéltek. Később egyre gyakrabban vállaltunk fel más, a közéletben eddig elhallgatott témákat is.

- Az első években a Royal Szálló volt az otthonuk, ma az egész város, és a finanszírozás terén is önálló útra léptek.

- A Royal privatizálása után a Hágiba kerültünk, ahonnan egy tulajdonosváltást követően mentünk át a Virág cukrászdába. Ott minden tekintetben az egyik legjobb kávéházi helyszínre leltünk, de onnan is távozni kellett hasonló okokból, mint a Háginál. Ekkor untam meg, és kitaláltam, hogy inkább legyünk vándorló kávéház, mindig más helyszínen, az előadásokhoz igazodva. Ami pedig a kérdés második részét illeti, a TIT a csökkenő állami támogatás miatt már nem tudta vállalni a mi finanszírozásunkat tovább, és a témáink sem álltak mindig az állami fenntartású társulat szívéhez a legközelebb, ezért létrehoztunk egy alapítványt, a Szegedi Közéleti Kávéházi Esték Alapítványt 1989-ben. Ennek a holdudvarában ma mintegy száz ember tevékenykedik.

- A programokból szemezgetve meg sem tudom fogalmazni a működési kört, annyira szerteágazó, sokrétű a felhozatal.

- Az alapszavam: a kultúra minden. Politikai kultúra, pénzkultúra, sportkultúra. Lényegében kulturális ismeretterjesztés a feladatunk. Bemutatunk mindent, még a szélsőséges dolgokat is.

- Ahogy a beszélgetés elején mondta: nincs tabu.

- A jó ízlés és a büntethetőség, a törvényesség természetesen ad egy keretet, de azon belül mindent szabad. Bár a büntethetőséggel kapcsolatban van egy érdekes történetem. Mikor jelentkezett egy professzor, hogy szeretne

Mónus Áronnal

- aki ellen akkor épp eljárás folyt - készíteni egy estet, lehetővé tettük azt is. Aznap estére bombariadó volt bejelentve, de azonkívül minden rendben zajlott. Kiderült, hogy ő is egy ember, s attól, hogy a nézetei nagyon szélsőségesek, még lehet vele vitatkozni. Igaz az egyik egyetemi kollégám kirohant az estről, hogy micsoda dolog ezt az embert szerepeltetni. Mondtam is neki később, hogy fel kell állni, és vitatkozni kell vele, ütköztetni a véleményeket, nem elrohanni. Ebből is látszik, hogy a szellemi emberek mennyire másként élik meg gondolataikat, az egyik professzor ott ült mellettem, a másik meg kirohant.

- Biztos sokan megkérdezték, hogy miért tölti idejét a kávéházzal.

- Nagyon hasznos. Sose lehet tudni, mi sül ki egy-egy gondolatból. Ha profánul fogalmaznék, azt mondanám, hogy még a hülyéket is szerepeltetni kell, hiszen lehet, hogy a ma hülyéje a holnap zsenije lesz. A természetgyógyászokat például mi léptettük fel először Szegeden. Az orvosoktól kaptunk is, hogy elmebetegeket szerepeltetünk. És kiderült mára, hogy ezeknek a „diliseknek" bizony igazuk van, és húzzák a világot előre.

- Ön képviselő. Az aktuálpolitikában hogyan fogadják el az ön közéleti szerepét?

- Én a közéletiségem miatt keveredtem bele a politikába. Persze eleinte nem nézték jó szemmel, de az volt a szerencsém, hogy az egyetemen dolgoztam. Ott pedig mindenki elfogadta. Az egyetem adott egy védőburkot körém. Mindig is az elfogadhatóság és a nem elfogadhatóság mezsgyéjén voltam. Nyírmeggyesen születtem, ahol a családom református kántortanító família volt (egyébként ott szinte mindenkit Szondinak hívtak). Ők egész életükben konzervatívan gondolkodtak, dolgoztak a közösségért. Édesanyám épp olyan volt, mint én, kultúrházat vezetett, tanított, képviselő volt, színházat is csinált. Ez a közéleti kávéház az én nyírmeggyesi kultúrházam.

- Egyenes utat jelenthetett volna ez a családi légkör, neveltetés a konzervatív, nemzeti oldal felé. Miért lett mégis a Magyar Szocialista Párt képviselője?

- Nagyon agilis voltam, így ezt nem tudtam levezetni máshol egy pártállamban csak az akkori szervezetekben. A KISZ-ben és a párt egyéb fórumaiban például. Másodikos koromban én csináltam meg a munkaközvetítő irodát, lényegében a Meló-Diák elődjét. Egyszóval mindenütt ugráltam, tevékenykedtem. Jött a rendszerváltás, amikor én már az egyetemi pártbizottság szervező titkára voltam. Elgondolkodtam, hogy mit kellene tennem, hiszen minden politikai szerveződés hívott, a szélsőjobbtól a szélsőbalig. Aztán úgy döntöttem, hogy ha egyszer valahova tartoztam, azért a közösségért ki kell állni, ezt is a szüleimtől tanultam. Képtelen lettem volna hátat fordítani egy olyan szerveződésnek, amely éppen bukik. Akkor vagyok tisztességes, ha ott maradok, így a mai napig szocialistaként vállalok politikai szerepet. A Közéleti Kávéház részletes programját

a rendezvénysorozat honlapján

olvashatják.